Hát igen. Játszottunk. Egész éjszaka. Életem egyik legcsodálatosabb hétvégéje volt. Nem is tudom, hogy most mit érzek. Hisz.. Elég nehéz. Talán most voltam utoljára együtt életem szerelmével, aki egyben a kislányom édesapja, másrészt viszont leírhatatlanul boldog vagyok, hisz megint egymáséi lehettünk.
Ránéztem az órára, ami az éjjeli szekrényen volt ~ reggeli 6 óra 7 perc~ Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal.. Hisz néhány óra múlva el kell válnunk.. Talán mindörökké.. Abba biztosan belehalnék.. vagy.. -
-Fent vagy már? - zavarta meg a kérdés a gondolatmenetemet.
-Igen. - válaszoltam majd John felé fordultam, és egy jó reggelt puszit nyomtam, azokra az édes ajkaira.
Miután leakadtunk egymásról készülődni kezdtünk. Mind a ketten szótlanok voltunk. Nem tudtam mit mondani.. Csak azon kattogott az agyam, hogy ma lehetek vele utoljára.
Már teljesen kész voltam. Mindenféle értelemben. John viszont még mindig a fürdőszobában volt. Előkerestem a telefonomat és a fülhallgatómat a táskámból. Zenét kezdtem hallgatni.
Mike Posner-től a Cooler than me-t. Imádom ezt a számot. Lassan 2 éve nem sikerült megunnom. Mindig segít ellazulnom. Most viszont még ez sem segített -.-"
Mivel már nem tudtam mit csináljak kinyomtam a zenét majd fogtam magam és kimentem a folyosóra, majd le egy emeletet, ott pedig ki az erkélyre. Kicsit furán van megoldva, mivel csak a páros emeleteken van erkély, és mivel a mi szobánk a 327, azaz a 3. emeleten van, így ott nincsen erkély.
Kimentem az erkélyre. Gyönyörű látvány tárult elém. Igazán filmbe illő volt. Az úgy mond gond csak az volt, hogy nagyon esőre állt..
Igen, ez London. Esős, de imádom. Vagy is szerintem London, hisz annyi ideig csak nem voltam eszméletlen, hogy átrepüljünk Dublinba.. Bár már semmi nem lep meg igazán.
Az erkélyen volt néhány napozó ágy. Bár nem értem minek, hisz ahol vagyunk nem hiszem, hogy sokat napoznának..
Lassan eleredt az eső, bár nem igazán érdekelt. Pont összhangban volt az érzelmeimmel. Mivel már engem is a sírás kerülgetett hagytam , hogy előtörjenek az érzelmek... Leültem az egyik ágyra. Összehúztam magam, majd az arcomat a tenyereimbe temettem, és keservesen zokogni kezdtem. Teljesen kizártam a külvilágot, csak a gondolataimmal törődtem. Nem foglalkoztam a telefonommal sem, ami már ötödjére csöröghetett.. Teljesen elvesztettem az időérzékemet is.. Egyszerre csak John kétségbeesett hangjára lettem figyelmes..
-Gábi! Hát itt vagy? Miért nem etted fel a telefonod? Annyira megijesztettél! Soha többet ne tűnj el így! - mondta majd hátulról átkarolt.
Rettentően jól esett a forró ölelése a hideg esőben, de el akartam tőle menekülni, megszokni a magányt... Szóval a maradék erőmet összeszedtem és "kiszabadítottam" magam az öleléséből.
Még jobban esni kezdett.. De, ahogy láttam John-t nem nagyon izgatta..
Odaálltam a korláthoz és csak bambultam előre, és megpróbáltam nem John-ra figyelni. Természetesen sikertelenül, mivel John sem hagyta annyiban a dolgot.
-Gábi! Kérlek figyelj rám! - mondta majd hátulról megfogott a csípőmnél és maga felé fordított, egy határozott mozdulattal..
Totálisan eláztunk.
-Gábriella! Könyörgöm! Nézz Rám! - mondta John.
- Nem kellett volna.. A haját nem állította fel és a szemébe lógott a már csurom vizes haja, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Majd összeakadt a tekintetünk. Istenem! Azok a szemek fognak egyszer az őrületbe kergetni! Egyszerűen elvesztem bennük.
-Gábi! Én szeretlek! - mondta ♥
-Azt hittem, hogy ott halok meg a karjaiban. Teljes lényemmel megremegtem, mikor ezt kimondta.
-Én is szeretlek! - mondtam - majd, mint a filmekben a szerelmesek a szakadó esőben csókolózni kezdtünk♥
A csókunkat egy komornyik féleség zavarta meg, aki betessékelt minket a szállodába, mivel az erkély nyitva volt, és ahogy az eső esett a szél befújta és csúszóssá tette a padlót.
Miután bementünk John felvett és felvitt a szobánkhoz, aminek az ajtaja tárva-nyitva állt..
Ránéztem az órára, ami az éjjeli szekrényen volt ~ reggeli 6 óra 7 perc~ Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal.. Hisz néhány óra múlva el kell válnunk.. Talán mindörökké.. Abba biztosan belehalnék.. vagy.. -
-Fent vagy már? - zavarta meg a kérdés a gondolatmenetemet.
-Igen. - válaszoltam majd John felé fordultam, és egy jó reggelt puszit nyomtam, azokra az édes ajkaira.
Miután leakadtunk egymásról készülődni kezdtünk. Mind a ketten szótlanok voltunk. Nem tudtam mit mondani.. Csak azon kattogott az agyam, hogy ma lehetek vele utoljára.
Már teljesen kész voltam. Mindenféle értelemben. John viszont még mindig a fürdőszobában volt. Előkerestem a telefonomat és a fülhallgatómat a táskámból. Zenét kezdtem hallgatni.
Mike Posner-től a Cooler than me-t. Imádom ezt a számot. Lassan 2 éve nem sikerült megunnom. Mindig segít ellazulnom. Most viszont még ez sem segített -.-"
Mivel már nem tudtam mit csináljak kinyomtam a zenét majd fogtam magam és kimentem a folyosóra, majd le egy emeletet, ott pedig ki az erkélyre. Kicsit furán van megoldva, mivel csak a páros emeleteken van erkély, és mivel a mi szobánk a 327, azaz a 3. emeleten van, így ott nincsen erkély.
Kimentem az erkélyre. Gyönyörű látvány tárult elém. Igazán filmbe illő volt. Az úgy mond gond csak az volt, hogy nagyon esőre állt..
Igen, ez London. Esős, de imádom. Vagy is szerintem London, hisz annyi ideig csak nem voltam eszméletlen, hogy átrepüljünk Dublinba.. Bár már semmi nem lep meg igazán.
Az erkélyen volt néhány napozó ágy. Bár nem értem minek, hisz ahol vagyunk nem hiszem, hogy sokat napoznának..
Lassan eleredt az eső, bár nem igazán érdekelt. Pont összhangban volt az érzelmeimmel. Mivel már engem is a sírás kerülgetett hagytam , hogy előtörjenek az érzelmek... Leültem az egyik ágyra. Összehúztam magam, majd az arcomat a tenyereimbe temettem, és keservesen zokogni kezdtem. Teljesen kizártam a külvilágot, csak a gondolataimmal törődtem. Nem foglalkoztam a telefonommal sem, ami már ötödjére csöröghetett.. Teljesen elvesztettem az időérzékemet is.. Egyszerre csak John kétségbeesett hangjára lettem figyelmes..
-Gábi! Hát itt vagy? Miért nem etted fel a telefonod? Annyira megijesztettél! Soha többet ne tűnj el így! - mondta majd hátulról átkarolt.
Rettentően jól esett a forró ölelése a hideg esőben, de el akartam tőle menekülni, megszokni a magányt... Szóval a maradék erőmet összeszedtem és "kiszabadítottam" magam az öleléséből.
Még jobban esni kezdett.. De, ahogy láttam John-t nem nagyon izgatta..
Odaálltam a korláthoz és csak bambultam előre, és megpróbáltam nem John-ra figyelni. Természetesen sikertelenül, mivel John sem hagyta annyiban a dolgot.
-Gábi! Kérlek figyelj rám! - mondta majd hátulról megfogott a csípőmnél és maga felé fordított, egy határozott mozdulattal..
Totálisan eláztunk.
-Gábriella! Könyörgöm! Nézz Rám! - mondta John.
- Nem kellett volna.. A haját nem állította fel és a szemébe lógott a már csurom vizes haja, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Majd összeakadt a tekintetünk. Istenem! Azok a szemek fognak egyszer az őrületbe kergetni! Egyszerűen elvesztem bennük.
-Gábi! Én szeretlek! - mondta ♥
-Azt hittem, hogy ott halok meg a karjaiban. Teljes lényemmel megremegtem, mikor ezt kimondta.
-Én is szeretlek! - mondtam - majd, mint a filmekben a szerelmesek a szakadó esőben csókolózni kezdtünk♥
A csókunkat egy komornyik féleség zavarta meg, aki betessékelt minket a szállodába, mivel az erkély nyitva volt, és ahogy az eső esett a szél befújta és csúszóssá tette a padlót.
Miután bementünk John felvett és felvitt a szobánkhoz, aminek az ajtaja tárva-nyitva állt..
