Meglepetések netovábbja..

Még szép hogy fogalmam sem volt, hogy merre visz az utam. Hisz egy taxiban ültem. Méghozzá egy arab sofőrrel, aki nem igazán beszélte jól a nyelvünket.

Nem is tudtam, hogy mit tegyek. Mutogassak Neki, vagy rajzoljak? Nem igazán volt ötletem. Mire összeszedtem magam, addigra leparkolt, kiszállt az autóból, majd kinyitotta az ajtót. Rám mosolygott. Valamit motyogott, de nem igazán értettem.  Mielőtt elmentem volna, gyorsan a csomagtartóhoz ment és kivett egy hatalmas bőröndöt.

Furcsán néztem Rá. De nem értette, hogy miért. Majd beszállt a járműbe, és elhajtott.

Amíg azon agyaltam, hogy hogy lehet ennyi csomagom, hisz a hotelbe még csak egy retikül volt nálam eközben odasietett egy hordár a poggyászaimért. Amíg a kusza gondolataimmal voltam elfoglalva, fel sem tűnt, hogy London egyik leghíresebb és legjobb Hotele előtt állok. A Lanesborough Hotel előtt.

- Kis asszony! – szólított meg a hordár. Fáradjon beljebb. Biztosan Ön Mrs. Wright. – Hogy ki? Elnézést, de  Én Gábriella McLoughlin vagyok. nyújtottam a kezem, hogy bemutatkozzak.

- Én pedig James Hern… - fejezte volna be szegény fiú a mondandóját, ha a szálloda egyik magasabb rangban lévő alkalmazottja hagyta volna.

- Elnézést hölgyem! Szakított félbe minket egy igen szigorú kinézetű hölgy. James zaklatja Önt? – kérdezte? – Látszott Rajta, hogy fel van háborodva.

- Nem! Nem, dehogy is! – Hebegtem.

- Szerencséd volt James! – De csak egyszer kapjalak Rajta. Utána repülsz innen! – mondta a nő.

- Elnézést Mrs. Dywon. Nem fordul elő még egyszer! – mondta James, majd elsietett a poggyászaimmal.

- Ön bizonyára Mrs. Wright. – mondta mosolyogva. – Mit is mondjak. Nem volt valami szép látvány az a mosoly.

- Elnézést, de az Én ne.. – Eddig jutottam a mondandómmal, hisz a hölgy a szavamba vágott, majd megfogta a csuklómat, és a recepcióhoz vezetett.

- Claire! – szólt erélyesen Mrs. Dywon a lányra. – Ahogy elnéztem eléggé meg volt illetődve szegény lány.

- Igen? Mrs. Dywon.  – mondta remegő hangon.

- Nézd Ő, itt Mrs. Wright- Azonnal keresd meg, és add Neki oda a Királyi Lakosztály kulcsait! – parancsolt rá a nő. – Ne mondjam még egyszer! – mondta, szinte kiabálva.

- Azonnal Mrs. Dywon. – Itt is vannak. Elnézést a megvárakoztatásért Mrs. Wright! – mondta a lány, már lassan síró hangon.

- A kulcsok, itt vannak. – adta át a kezembe. – Csak kívülállóként szemléltem az eseményeket.

Először is. Mióta vagyok Én, Mrs. Wright? Másodjára, Királyi Lakosztály a nevemre van foglaltatva London legismertebb Hoteljében? Valami nem stimmel. – Netán itt akar Luis megöletni? –  Azt csak nem, hisz Johnnal nem szegtük meg a szerződést. Igaz, nem is lett volna rá lehetőségünk.

-Hahó. Mrs. Wright. – szolingatott a hölgy.

- Csak Gábi, kérem szólítson Gábinak. – mondtam.

- Nem, azt nem Mrs. Wright. Ez a szállodának egyik alapszabálya. De majd lesz ideje megtanulni az etikettet. Most fáradjon fel a szobájába. – utasított fel Mrs. Dywon.

- Beszálltam a liftbe, ahol James volt.

-  Kicsit sokára sikerült leráznod ezt a vén szipirtyót . – mosolyodott el.

- Hát igen kicsit sokára, de végül sikerült. – mosolyogtam vissza. – Szóval Gábriella McLoughlin vagyok. És te? - kérdeztem.  – Erre elmosolyodott, és végre Ő, is bemutatkozott. James Hernzlich vagyok. – Mire kimondta addigra fel is értünk a lakosztályra, ami a nevemre szólt. És ott várt az eddigi életem legrosszabb meglepetése. Mivel is .. 

Igazságtalan élet ..

-Nálatok nem szokás bezárni az ajtót, vagy legalábbis becsukni? - kérdeztem Johntól.
-De, igen. De, nem n hagytam így.. - mondta
-Akkor ..- kezdtem volna bele, de John meg sem várta azt, csak berántott az ajtón és maga után húzott
~ Meglepetésünkre 2 szobalány rendezgette a dolgainkat. Igaz nem mintha olyan sokat tudtak volna, mivel Johnnak volt egy kisebb táskája nekem meg csak a ridikülöm.
-Ezek meg mit keresnek itt? - kérdeztem Johntól meglepődve
Erre Ő egy idétlen grimasszal 'válaszolt'
Igaz.. honnan tudhatná..
-Khm, khm.. -köszörülte meg a torkát John - mire a 2 nő riadtan felnézett.
-Jó napot! - mondták egyszerre
-Önöknek is ! - vettem át a szót. Lenne egy kérdésem. Maguk  mit keresnek a mi szobánkba?
-Itt dolgozunk. - mondták egyszerre.
Komolyan mondom olyanok mint egy kórus. Egyszerre válaszolnak mindenre. Egyedül nem képesek?
-Eddig világos - mondtam flegmán, mert kezdtek kihozni a sodromból. De nem kértünk szobaszervizt és semmilyen más szolgáltatást..
-Akkor a kisasszony el van tévedve, mivel parancsot kaptunk, hogy a 327-es szobában a vendégek poggyászait pakoljuk össze ..
-És kitől kapták ezt a parancsot? - kérdezte John.
-Valami valami McKenna úrtól.- válaszolta az egyik mire a másik oldalba bökte, majd megfogta a karját és kirohantak a szobából..
Elhűlve néztem, ahogy a két nő kirohan az ajtón.
-John! - szólaltam fel, amikor feleszméltem..
-Nem válaszolt csak a dolgaink között kezdett kutakodni.. A táskájában egy levelet talált. Félig Neki, félig pedig Nekem címezve.
-Mi áll benne? - kérdeztem nyugtalanul
-Szerinted átlátok a borítékon?! - mondta flegmán..
-Jó, valószínű nem, de ha nem megfagyva tartanád azt az Istenverte levelet, akkor már rég tudnánk, hogy mi áll benne.
-Jó, oké. Ne legyél már ennyire türelmetlen- mondta és olvasni kezdte azt a bizonyos levelet. - szerintem nem jutott sokáig. Csak azt láttam, hogy könnybe lábadnak a szemei. Majd közelebb jött hozzám és szorosan magához ölelt.
-Szeretlek! - súgta a fülembe, majd elengedett és átadta a levelet.
Amíg olvasni kezdtem Ő leült az ágyra és a reakciómat figyelte.
Amikor megláttam, hogy mi áll benne .. - azt hittem ott esek össze.
Elison.. LEUKÉMIÁS. A kislányunk RÁKOS.
-Hogy mi? Ez, ez nem lehet igaz. Nem hiszem el! Biztos tévedés. Csak szórakozik.. Ha igaz lenne anya és, Evelin is elmondták már volna! - fakadtam ki.
-Gábi! Higgadj le! Olvasd tovább a levelet- mondta John
Nagy nehezen sikerült végig olvasnom. A levél további részében azt írja, hogy nem értesíthetnek telefonon semmiről, mivel lehallgatják a készülékeinket.. És, hogy szörnyen sajnál mindent, amit valaha ellenem vagy ellenünk elkövetett , és reméli, hogy meg tudunk  bocsájtani.
A levelet összegyűrve belegyömöszöltem a táskámba, majd leültem John mellé az ágyra és csak zokogtam.
kb. 20 perc telhetett el, amikor 2 debella kigyúrt 'állat' rontott be a szobánkba.
Nagyon megijedtem, egy hang sem tudta elhagyni a számat..
Mindkettőnket a karunknál megragadtak, és teljesen a parkolóig hurcoltak. Egy igen ismerős fekete Jeep-hez.
Egy valamit nem értek, milyen hely lehet az, ahol 2 embert csak úgy elvisznek, és sehol senki nincs, még az a morcos recepciós nő sem volt sehol. Érdekes..
Lassacskán már kezdek hozzászokni, hogy betuszkolnak egy kocsiba, körülbelül 2 naponta..
-Hát eljött ez a várva-várt nap is. - mondta egy ismerős hang.
Ismerős hang? Őszintén az undor fog el ha meghallom ezt a hangot. Egyszerűen gyűlölöm..
Johnra néztem . Kerestem a tekintetét, de hiába..
-Olyan szótlanok vagytok. Remélem jól telt az UTOLSÓ együtt töltött hétvégétek. - hangsúlyozta ki azt a szót, amit ha meghallok a szívem is összeszorul.
Várjatok. Még mielőtt bármit is mondanátok, csak elnézést szeretnék kérni a testőrökért, de remélem megértetek, hisz nem akartam, hogy megszökjetek, vagy valami ilyesmi.. A mondás szerint is. Jobb félni, mint megijedni. - kacagott fel.
Komolyan mondom. Csodás. Egy őrülttel, 2 gorillával, és egy néma Johnnal utazom együtt..
-Remélem nem felejtettétek el, és tartjátok magatokat a megállapodáshoz. Különben tudjátok, hogy mi fog történni, és ugye ezt senki sem akarja..
-Igen, megígértük. Tartjuk. - mondta John határozottan.
Szörnyű volt ezt hallani.. De nincs mit tenni..
-Remek! Örömmel hallom- vigyorgott Louis önelégülten.
És ennyi.. Minden más homályos.. Nem tudom, hogy utána mi történt, de jelen pillanatban azt sem tudom, hogy most hol vagyok vagy merre tartok..

Tűnődés..

Hát igen. Játszottunk. Egész éjszaka. Életem egyik legcsodálatosabb hétvégéje volt. Nem is tudom, hogy most mit érzek. Hisz.. Elég nehéz. Talán most voltam utoljára együtt életem szerelmével, aki egyben a kislányom édesapja, másrészt viszont leírhatatlanul boldog vagyok, hisz megint egymáséi lehettünk.
Ránéztem az órára, ami az éjjeli szekrényen volt ~ reggeli 6 óra 7 perc~ Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal.. Hisz néhány óra múlva el kell válnunk.. Talán mindörökké.. Abba biztosan belehalnék.. vagy.. -
-Fent vagy már? - zavarta meg a kérdés a gondolatmenetemet.
-Igen. - válaszoltam majd John felé fordultam, és egy jó reggelt puszit nyomtam, azokra az édes ajkaira.
Miután leakadtunk egymásról készülődni kezdtünk. Mind a ketten szótlanok voltunk. Nem tudtam mit mondani.. Csak azon kattogott az agyam, hogy ma lehetek vele utoljára.
Már teljesen kész voltam. Mindenféle értelemben. John viszont még mindig a fürdőszobában volt. Előkerestem a telefonomat és a fülhallgatómat a táskámból. Zenét kezdtem hallgatni.
Mike Posner-től a Cooler than me-t. Imádom ezt a számot. Lassan 2 éve nem sikerült megunnom. Mindig segít ellazulnom. Most viszont még ez sem segített -.-"
Mivel már nem tudtam mit csináljak kinyomtam a zenét majd fogtam magam és kimentem a folyosóra, majd le egy emeletet, ott pedig ki az erkélyre. Kicsit furán van megoldva, mivel csak a páros emeleteken van erkély, és mivel a mi szobánk a 327, azaz a 3. emeleten van, így ott nincsen erkély.
Kimentem az erkélyre. Gyönyörű látvány tárult elém. Igazán filmbe illő volt. Az úgy mond gond csak az volt, hogy nagyon esőre állt..
Igen, ez London. Esős, de imádom. Vagy is szerintem London, hisz annyi ideig csak nem voltam eszméletlen, hogy átrepüljünk Dublinba.. Bár már semmi nem lep meg igazán.
Az erkélyen volt néhány napozó ágy. Bár nem értem minek, hisz ahol vagyunk nem hiszem, hogy sokat napoznának..
Lassan eleredt az eső, bár nem igazán érdekelt. Pont összhangban volt az érzelmeimmel. Mivel már engem is a sírás kerülgetett hagytam , hogy előtörjenek az érzelmek... Leültem az egyik ágyra. Összehúztam magam, majd az arcomat a tenyereimbe temettem, és keservesen zokogni kezdtem. Teljesen kizártam a külvilágot, csak a gondolataimmal törődtem. Nem foglalkoztam a telefonommal sem, ami már ötödjére csöröghetett.. Teljesen elvesztettem az időérzékemet is.. Egyszerre csak John kétségbeesett hangjára lettem figyelmes..
-Gábi! Hát itt vagy? Miért nem etted fel a telefonod? Annyira megijesztettél! Soha többet ne tűnj el így! - mondta majd hátulról átkarolt.
Rettentően jól esett a forró ölelése a hideg esőben, de el akartam tőle menekülni, megszokni a magányt... Szóval a maradék erőmet összeszedtem és "kiszabadítottam" magam az öleléséből.
Még jobban esni kezdett.. De, ahogy láttam John-t nem nagyon izgatta..
Odaálltam a korláthoz és csak bambultam előre, és megpróbáltam nem John-ra figyelni. Természetesen sikertelenül, mivel John sem hagyta annyiban a dolgot.
-Gábi! Kérlek figyelj rám! - mondta majd hátulról megfogott a csípőmnél és maga felé fordított, egy határozott mozdulattal..
Totálisan eláztunk.
-Gábriella! Könyörgöm! Nézz Rám! - mondta John.
- Nem kellett volna.. A haját nem állította fel és a szemébe lógott a már csurom vizes haja, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Majd összeakadt a tekintetünk. Istenem! Azok a szemek fognak egyszer az őrületbe kergetni! Egyszerűen elvesztem bennük.
-Gábi! Én szeretlek! - mondta ♥
-Azt hittem, hogy ott halok meg a karjaiban. Teljes lényemmel megremegtem, mikor ezt kimondta.
-Én is szeretlek! - mondtam - majd, mint a filmekben a szerelmesek a szakadó esőben csókolózni kezdtünk♥
A csókunkat egy komornyik féleség zavarta meg, aki betessékelt minket a szállodába, mivel az erkély nyitva volt, és ahogy az eső esett a szél befújta és csúszóssá tette a padlót.
Miután bementünk John felvett és felvitt a szobánkhoz, aminek az ajtaja tárva-nyitva állt..

Játék!

-Hiányoztál! - mondta John majd még egyszer megcsókolt.
-Te is Nekem! - mondtam és beletúrtam a hajába. - Szerinted.. Khm.. Nem lesz feltűnő, hogy nem működött a lift kb. 1 órán át?
-Hát.. Ne érdekeljen az emberek véleménye. Engem sem érdekel! - kacsintott, majd megigazította a nyakkendőjét.
-Jó.. Te könnyen vagy, de nekem még a felsőm is elszakadt..
-Ugyan! Emiatt kár aggódnod - mondta és a kezembe nyomta a kék zakóját.
Visszaállítottuk a liftet, majd 2 perc múlva ki is szálltunk belőle. Legnagyobb meglepetésemre csak 2-3 ember állt a lift előtt, akik nem igazán foglalkoztak velünk.
-327! - mondta John
-327! Értettem. - kacsintottam Rá.
Mivel a lift elválasztotta a folyosót, ezért az egyikünk jobbra, míg a másikunk balra ment. Azaz John jobbra, Én pedig balra. 327. Néztem az ajtók felett lévő számokat, de egyik sem volt a mi szobánk száma. Vissza akartam fordulni, de nem tettem. Kíváncsi voltam, hogy merre lehetek, ezért vettem a bátorságot és körbenéztem. Semmit sem találtam, ami segíthetett volna. A recepciós hölgyhöz nem akartam odamenni, mert ahogy láttam nem igazán szimpatizált . Bár különösebben nem izgatott a dolog. Szóval fogtam magam és felbotorkáltam a 3. emeletre, és most nem balra, hanem jobbra mentem. Közben azon gondolkoztam, hogy mit fogunk csinálni, ha a liftben már huncutkodtunk :$ Vagy az csak az előjáték volt? Nem tudom.
Majd kiderül. ;)
El kezdtem dúdolni a Go Getter című számukat. A dúdolgatásban John zavart meg. Nem figyeltem, és hirtelen azon kaptam magam, hogy "valaki" megfogta a csuklóm, majd az ajkait az ajkaimra tapasztotta, és szép lassan eltántorogtunk a szobánkhoz. Mikor sikerült leakadnunk egymásról John el kezdett énekelni. Pontosabban ott folytatta a Go Getter-t, ahol az előbb félbeszakított. Annyira édes volt. Élő koncertet kaptam személyesen John Grimes-tól. Mikor abbahagyta az éneklést nagy szemeket meresztettem rá..
-Mit énekeljek?   kérdezte és egy kisgyerekes mosolyt villantott.
-Szerintem úgy is tudod!- vigyorogtam Rá.
-Tegyük kicsit érdekesebbé, mondta kajánul vigyorogva. Ha eltalálom elsőre, akkor játszunk.
-Benne vagyok! - vigyorogtam, majd lassan megnyaltam az ajkaimat.- Erre Ő nyelt egy nagyot, majd énekelni kezdett.
- ~ Get up & dance
you got my system overloading right now
I think this audition is over right now
As I look around the club
I'm stuck at what's across from me
When I see her potential 'cause I'm taking what she's offering
Take one rotate what you wanna do?~
Eddig bírtunk magunkkal..
Vadul egymásnak estünk és falni kezdtük egymás ajkait. John kezei eléggé rakoncátlanok voltak.. Megszabadítottak a farmeromtól és John zakójától..
Egy szál fehérneműben egy hotelszoba közepén csókolóztam vele.
Összeszedtem minden erőm, és eltoltam magamtól. - Nagyot nézett. Olyan volt mint egy kisgyerek akitől elveszik a cukorkáját. - De mielőtt bármit is kérdezhetett volna a mutató ujjamat rátettem a szájára, a másik kezemmel pedig a piros nyakkendője után nyúltam, és lágyan magam után kezdtem húzni. Hagyta magát..
Szerencsére sikerült elsőre megtalálni a fürdőszobát..ahol 1 nagyobb tuskabin és egy sarokkád is volt.
Nekem a kabin nyerte el a tetszésem. Szépen beszálltam, és John-t is magam után húztam. Nem ellenkezett (:
Meg sem várta, hogy levetkőztessem. Egyből megengedte a vizet. Komolyan "annyira" figyelmes volt.. Végül is nem magára engedte a jéghideg vizet..
Felsikítottam, erre Ő csak elnevette magát.
Nekem sem kellett több. Megfogtam az inge gallérjánál és magamhoz rántottam. - Ahogy észrevettem nem igazán zavarta a hideg víz..- Majd lassan megcsókolt. Közben próbáltam megszabadítani az általam feleslegesnek vélt ruháitól, addig Ő eltalálta a vízhőmérsékletét.
Összefoglalva Ő fekete boxerben én pedig rózsaszín csipkés fehérneműben álltam a tus alatt.
Majd szépen lassan megszabadítottuk egymást a felesleges fehérneműktől. És John szavaival élve: egy jót játszottunk. A tus alatt kezdtük és a későbbiekben az ágyban folytattuk. (:
ui.: mik történtek, én azt nem részletezem, inkább a fantáziátokra bízom! (:

Utolsó esély!

És..
Igazából nem sokra emlékszem, csak "néhány" dühös arcra és a trágárkodásukra..
-Most komolyan! Normálisak vagytok?! - kiabált Valaki..
-De.. - kezdett volna bele valamelyik iker a mondanivalójába..
Semmi de! Ez a karrieretekbe is kerülhet! Felfogtátok ti ezt?! - John! Megmondtam, hogy ha akarod, hogy Elison-nak anyja legyen, akkor szakítotok.. Nem éltetek az akkori ajánlatommal. - mondta.
Edward Johnra pillantott. Nem értette miről van szó.. John pedig nem szólt semmit csak a kezeit tördelte..
Nos.  - folytatta. Kaptok még egy utolsó esélyt. Ha ezzel sem éltek, akkor..
-Akkor mi lesz?! - szólaltam fel. Csoda, hogy sikerült megállni a két lábamon. - Végül is belegondolva vicces látvány lett volna elvágódni, miközben egy határozott nőt próbálok imitálni..-
-Gábi! - kiáltottak fel egyszerre a fiúk, majd mind a ketten megöleltek.  - szemmel láthatóan nem örült neki..
Majd Ed leült a kanapéra John pedig a hátam mögé állva karolt át.
-Hármat tippelhetsz kincsem - mondta Louis.
Se John se én nem szóltunk semmit. Csak éreztem, hogy John szorosabban ölel.
És most jön az úgymond meglepetés. Nem várt reakcióként Edward szólalt fel az érdekünkben.
-Louis! Nem akarok belefolyni..
-Jobban is teszed. - mondta az imént említett személy..
-De! Nem kéne ennyire "véresre" venni a formát. Nekünk is vannak érzelmeink. Van magánéletünk! Az egy dolog, hogy sztárok vagyunk, de attól normál emberek.
-Hova akarsz ezzel kilyukadni? - kérdezte Edward-öt közben pedig szúrós szemekkel figyelt minket.
-Ezzel arra próbáltam célozni mi lenne, ha megpróbálhatnák. Már annyit szenvedtek! - mondta Ed. - Istenem! Hát nem édes? Kiáll a testvére boldogságáért.
-Tudod mit? - kezdte Louis.. - Vegyük úgy, hogy nem mondtál semmit. Most pedig menj ki. Beszédem van velük.
Edward Johnra nézett, aki bólintott, hogy fogadjon szót, és menjen ki.
-Üljetek le! - mondta Louis és a kanapéra mutatott, amin az előbb Edward is ült.
Nem ellenkeztünk. John elengedett, de egyből a kezem után kapott. Leültünk.
-Nos. Gábriella. Az előbb félbeszakítottál. Most befejezem ha megengeded. - köszörülte meg a torkát Louis. - Szóval, ha szeretnéd felnevelni a kislányotokat, akkor elfogadod az ajánlatomat.
-Miről lenne szó? - kérdeztem megrökönyödve. - eközben John végig a kezemet szorította.
-Ezt az előbbi kis attrakciódat egy kisebb sajtótájékoztatón tisztázni fogod. Majd John bocsánatot fog kérni mindenkitől. És persze a nyilvánosság előtt bejelentitek, hogy mindennek vége.
John még jobban megszorította a kezem. Már zsibbadt. Majd vett egy mély levegőt.
És ha nem? - kérdezte.
-Nem szeretnéd azt tudni. - mondta - majd ördögien kacagni kezdett. - Igazán rémisztő volt.
-De, hogy ne mondjátok, hogy szívtelen vagyok, úgy is itt a hétvége. Használjátok ki! Ez az utolsó, amit együtt tölthettek. - mondta határozottan, majd fogta magát és elment.
Johnra néztem. A tekintetét kerestem. Hiába. Lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta. Nem szólt semmit. Nagy volt a csend. Nagyon is nagy. Fogtam magam és felálltam, hogy körbenézzek merre is vagyunk, de ahogy felálltam John megfogta a csuklóm és az ölébe húzott egy határozott mozdulattal.
-Nem engedlek el! - súgta oda majd megcsókolt. - Már annyira hiányzott a csókja, az érintése.
-Erőt vettem magamon, és megpróbáltam eltolni magamtól.
-Mi az? - kérdezte nagy zöld szemeit rám meresztve.
-Nem akarom, hogy elengedj! - nyöszörögtem, majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Elfordultam, hogy ne lássa, hogy sírok, de gyengéden a bal kezével visszafordította az arcom és letörölte a könnyeimet.
-Szeretlek! - súgta majd egy puszit nyomott az ajkaimra. - Nem tudjátok mit éreztem, amikor ezt kimondta.
-Én is! - súgtam, majd az arcomat a nyakába fúrtam.
Az ölébe ültem, és a nyakát két kezemmel átkulcsoltam. Ő a kezeit alám csúsztatta majd felkapott.
-Hova viszel? - kérdeztem szipogva.
-Ha! - hangsúlyozta ki ezt a szót. HA tényleg ez lenne az utolsó együtt töltendő hétvégénk, akkor használjuk is ki. - mondta és mosolygott. Annyira édes volt. - Igaz, ettől a feltételes módú kötőszótól összeszorult a szívem is..
John hirtelen megállt. Én pedig felemeltem a fejem és körbe néztem. Ismeretlen és kihalt volt a hely. - Amúgy.. Hol is vagyunk? - tettem fel a kérdést..
-Még is mire emlékszel? - kérdezte és kajánul vigyorgott.
-Mire kéne? - kérdeztem vissza és elmosolyodtam
-A repteres incidensig meg van? - kérdezte.
-Nagyjából. - ráncoltam össze a homlokom.
-Hát ennyi is lenne. - nevetett.
- Csak néztem rá. Addig stim, hogy a reptéren futok a sok dühös ember elől, de utána egyből itt vagyok. Bár ez az itt nem igazán tudom, hogy hol van..
Még mindig John-t néztem, aki az előttünk lévő lift hívógombját nyomogatta.
-De, hogy kerülünk ide? És még hol van ez az ide? - fontam össze a karomat.
-Ez nem fontos. - mondta John. Majd  kinyílt a lift ajtaja. Ő belépett. Én csak néztem rá, még mindig karba tett kézzel néztem rá.
-Na! Gyere már!  - mosolygott. Majd mielőtt a lift ajtaja becsukódott volna beugrottam.
John csak jót nevetett. - Nagyon vicces. - mosolyodtam el, majd közelebb mentem volna hozzá, de a ruhám nem engedte.. A lift ajtaja becsípte a ruhám szélét. - Mindkettőnkből kitört a nevetés. - John közelebb lépett majd segített "kiszabadulni" a "fogságból", aminek az lett az eredménye, hogy szétszakította a felsőm, és egy szál melltartóban és farmerben álltam előtte. Végig nézett rajtam, majd egy nagyot nyelt.
Beleharaptam a szám belsejébe, és figyeltem. Nem csinált semmit. Én viszont nem bírtam tovább türtőztetni magam. Letámadtam. Közben a lift "stop" gombját kezdtem keresni, amit sikerült megtalálnom körülbelül harmadik próbálkozásra.
Mit is mondjak? Ja, igen. Még sosem volt ilyen jó egy 2 perces liftezés, ami egy bő órára sikeredett.. :)

Ezt nem kellett volna.. !

Ugyan is..
Sikerült egy kisebb-nagyobb balhéba kerülnünk a reptéren, de kezdjük az elején, ahogy azt már megszokhattátok.
A gép indulásáig még volt egy szűk óra. Ha már egy órát úgymond végig szenvedtünk, azzal voltam, hogy ez már simaügy lesz. Természetesen nem úgy történt, mint ahogyan azt elképzeltem.
Vikivel azt vettük észre, hogy a reptéren kezdenek emberek gyülekezni. Nem gondoltunk semmire, hisz megszokott, hogy a reptéren ennyi ember van.. Viszont most jön a hidegzuhany.. Pár perccel később erre a kiabálásra lettünk figyelmesek:
OMJ! OMJ! JEDWARD ! ÁÁÁÁÁ! - kiabálta egylány, majd további 30..
Azt hittem ott leszek rosszul. Ilyen nincs.. Egyszer elhatározom magam, hogy a legnagyobb ívben elkerülöm John-t, errefel egy reptéren vagyunk.. Már csak azt remélem, hogy nem Magyarországra jönnek, hisz az lenne csak a hab a tortán..
Gábi! Minden rendben van? - kérdezte Viki megijedve.
-Persze.. Minden oké! - mondtam gúnyosan, makd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hülye kérdés volt?
-Nem kicsit!
-És most merre menjünk, hogy ne találkozzatok? - kérdezte a kezeit tördelve..
-Oda! - mutattam a tömegre.
-Oda? - kérdezett vissza és nagy szemeket meresztett rám.
-Igen, oda! - mondtam határozottan, majd a tömeg felé vettem az irányt, de Viki megfogta a csuklóm és visszahúzott.
-Gábi! Biztos vagy te ebben?
-A lehető legbiztosabb! - mondtam és kirántottam a kezem a szorításából.
-Ahogy gondolod.. Ahogy gondolod - mondta majd újra a kezem után kapott. Így karöltve vetettük bele magunkat a tömegbe, aminek a közepén a fiúk baromkodtak.. Láttuk, hogy milyen közvetlenek a fanokkal, és hogy mennyire szeretik őket, de komolyan! Nem játszották meg magukat! Magukat adták! Már tök sök emberrel csináltak képet. Mi egyre közelebb kerültünk hozzájuk. De legnagyobb meglepetésemre, a tmeg nem csökkent, hanem nőtt.. -El sem hiszitek milyen nehéz ennyi örült fan között szlalomozni a cél érdekében..
-Ugye Viki? - kérdeztem, miközben próbáltam hátrafordulni. És itt kezdődtek a bajok, mivel VIkivel elhagytuk egymást, és ugye ilyen tömegnyomorban fel sem tudtam hívni.. Szóval kiabálni kezdtem.
-Viktória! Merre vagy? Viktória! - kiabáltam, bár kár volt erőlködnöm, mivel a sok kis csitri simán elnyomta a hangomat a sikoltozásával..
Végülis Viki ide vagy oda.. Odamegyek John-hoz.. Megpróbáltam nagylevegőket venni. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült is.. Majd, olyan 10 perc tolongás után sikerült, a látótávoságába kerülnöm.
Láttátok volna az arckifejezését, mikor megpillantott.. Kicsit vicces volt. (:
-Hey John! Mi az? - kérdezte Ed miközben egy kart dedikált. -Ahogy láttam John próbált visszarázódni a 'szereppébe', de nem igazán sikerült Neki..
Majd körülbelül 5 perc lökdösődés után sikerült Ed kezét megfognom, mikor John egy popsifogós képet csinált az egyik csajjal. -.-"
-Na végre! Ed! - markoltam meg a csuklóját.
Nagyot nézett, majd kettőt pislogott, és elkerekedett a szeme..
-Gábi! Te? Itt?
-Igen.. Mert hol lennék?
-Hát... öhm. Valdd be - vágott bele a saját mondandójába. - Lehet, hogy egy melegebb éghajlatra kívántvolna?
-Mit? - néztem Rá.
-Hogy autogramot jöttél kérni. - vigyorodott el.
-Csak is. - nevettem.
Körülbelül eddig volt minden szép és jó..
Mikor sikerült volna John-hoz lépnem, egy nálam másfél fejjel magasabb csaj arréb lökött, hogy majdnem a földön landoltam.. Úgymond ez még nem is lett volna nagy baj.. De, ami ezek után történt..
John látta, hogy ott vagyok, és látszott rajta, hogy tetszik Neki ahogyan a csajra néztem. Ez az úgynevezett: mindjárt kinyírlak nézés..
Jöttek a képek... Legalább 20 képet csinálhattak, míg nem eljutottak a Gangsta-spózból a mindjárt smárolósig..
Mikor közelebb mentem volna, valaki megragadott hátulról.. Pontosabban Viki volt az.
-Hát itt vagy! - kiabálta
-Mi? - A fülemhez hajolt, majd megint elkiabálta magát:
-MEGVAGY!
-MEG! MEG! Eddig is te voltál elveszve! - mondtam a füléhez hajolva.
-Na beszéltél már Johnnal?
-Nem! Látod azt a nagy állatot? - mutattam a csajra.
-Nehéz nem észrevenni. - nevetett
- Na, az az előbb majd nem fellökött, hogy ő mehessen oda John-hoz..
-Gábriella! - Hagytad magad? RÁD SEM ISMEREK! - kiabálta.
-Én sem magamra! - mondtam, majd megfogtam Viki kezét és John-ék mellé túródtam. Már nem érdekelt semmi, se senki. Egyedül Johnnal akartam beszélni! Pont akkor sikerült odaállnunk, amikor az a debella állat megmarkolta John férfiasságát, mire Ő elpirult, és finoman arréb tolta a lányt.
Hát Nekem sem kellett több.. Fogtam magam és egyenesen lekaptam John-t.. - Most már tudom, hogy nem kellett volna az úgy nevezett közönség előtt.. Késő bánat..-
A boldog, lelkes tömeg átment dühösbe. Nagyon rémisztő, amikor legalább 100 tinilány meg akar fojtani, mert a szerelmét lekapod előttük..
John először nagyot nézett, majd megfogta a kezem és a hátamögé húzott. Épp időben, mielőtt nekem estek volna.. - Mivel nem tudtam mit csinálni, futásnak indultam, ami kár volt, mivel a tömeg fele utánam eredt,  majd sarokba szorítottak..
És....

Reptéren

Mivel közölte velem, hogy John szakított Bree-vel és Ed is hasonlóképpen tett Ariana-val. És ezek után ide jöttek, a kórházba, mivel Lilly elmondta nekik, hogy itt vagyunk. Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy tisztázzák a kettejük közti dolgokat, Johnnak pedig szintúgy, hogy beszéljen velem..
-És ezt csak most mondod?!
-Ugyan mikor mondtam volna?
-Mit tudom én.. - förmedtem rá.
-Most engem akarsz hibáztatni? - kérdezte idegesen.
-Mert ki mást hibáztathatnék? - grimaszoltam.
-Saját magad! Nem tehetek róla, hogy nem voltál képes meghallgatni John-t..
Hát nem nagyon bírtam. Eltört az úgynevezett mécses, és keservesen sírni kezdtem. Szóval még laza egy órát rostokoltunk a kórházban. Majd mikor sikerült lenyugodnom Viki hívott egy taxit, és elmentünk a Gum Tree Hotelba, ahol eredetileg a cuccainkat hagytuk, amikor megérkeztünk Londonba. Egész úton azon járt az eszem, hogy hogy lehetek ekkora szerencsétlen, hogy elküldöm, azt az embert, akit mindennél jobban szeretek.. A gondolkodásban és az ön sajnálatból Viki zökkentett ki.
-Megérkeztünk! - mondta, de nem figyeltem rá, ezért megismételte, majd oldalba bökött.
-Igen? - kaptam észbe.
-Megjöttünk! - mondta majd kirántott a taxiból.
Bebattyogtam a hotelbe. Nem szóltam Vikihez. Nem volt kedvem vele beszélgetni. Magamat marcangoltam  - De Viki nem hagyta annyiban.
-Most komolyan nem fogsz hozzám szólni? - nézett rám fintorogva.
-Haggy békén!
-Ne legyél már ennyire gyerekes! Az Isten szerelmére..
Jobbnak láttam, ha nem szólok vissza, és gyorsan besliccoltam a fürdőszobába.
-Jó, hagylak, úgy látom semmire sem megyek veled! - hallatszott be a kiabalása.
Na végre! Észrevette magát. - Levetkőztem, majd beálltam a tus alá zuhanyozni. Természetesen olyan voltam, mint egy élő-halott, ráadásul magamban beszéltem.Tűnödtem a múlton. Rájöttem, hogy hiába, hisz semmit sem csinálhatok vissza.. Félóra telhetett el amikor belém hasított valami. Kicsit felélénkültem, majd 5 perccel később törülközőbe csavarva rohantam ki Vikihez.
-Téged meg mi lelt? - nézett rám nagy szemeket meresztve.
-Megjött az eszem. - vigyorogtam.
-Ép ideje volt már. - mondta mosolyogva.
-Nekem mondod?!
-Szóval, mit találtál ki? - kíváncsiskodott.
-Hazamegyünk! - mondtam határozottan.
-Melyik hazára gondolsz? - nézett furcsán.
-Budapestre gondoltam. - forgattam a szemem.
-És mikor?
-Most!
-Most?
-Igen, most! - vigyorogtam rá.
-Neked teljesen elment az eszed. Mit ittál?
-Józan vayok, mint látod. Egyszerűen átgondoltam mindent.
-Mindent?
-Igen Viktória. Mindent!
-Szóval elég volt félóra a fürdőszobában?
-Igen.
-Ha ezt hamarabb tudom, akkor bezárlak a fürdőbe, és ha M I N D E N T átgondoltál, akkor engedlek ki. - vigyorgott.
-H A H A! - nagyon vicces. - szóval, hol van a laptopod? - kérdeztem miközben a szememmel a szobát fürkéztem.
-A .. a...
-Azt ne mond, hogy..
-De, a fiúknál van.. - nyögte ki nagy nehezen.
-Hát nincs mit tenni. Az ott is marad legalábbis egy ideig.
-Most szórakozol velem? - kérdezte meglepődve.
-Nem! Komolyan gondoltam.
-Hát jó.. És mit akarsz csinálni?
-Elkészülni és hazautazni. Szóval kövesd a példám. - kacsintottam Vikire.
-Tudod, hogy nem vagy normális? - kérdezte vigyorogva, majd besietett a fürdőszobába.
-Ez nem újdonság - mondtam, majd nyelvet öltöttem. Bár mindegy volt, mivel úgy sem látta.
Míg Viki szedelőcködött, addig összepakoltam a kézipoggyászainkat. Ellenőriztem a  dolgokat. Majd, mikor mindent rendben találtam elővettem a telefonomat, és írtam Evelinnek egy üzenetet, hogy hazamegyünk.
~20 perc elteltével Viki még mindig nem volt kész, én pedig unatkoztam, szóval arra vetemedtem, hogy megnézzem a fiúk twitterjét. Nem bírtam ellenállni a csábításnak. Legnagyobb meglepetésemre már 1 napja nem twitteltek.. Csodás.. Most ezen fogok filózni, hogy még is merre, kivel..
-Hát te meg min gondolkodsz ennyire? - ugrott elém Viki, majd sikeresen kiverte a kezemből a telefonom.
-Francba! Hol van? - kérdeztem dühösen.
-Mindjárt felveszem - mondta, majd a földön lévő telefonom után nyúl, de nem akartam, hogy meg tudja, hogy mit néztem, ezért a keze után kaptam, majd felvettem a telefonom.
-Ez mire jó volt? - kérdezte meghökkenve.
-Tudod, hogy nem szeretem, ha a telefonomhoz nyúlnak..
-Igen, tudom. Bocs.
-Semmi.
Körülbelül negyedóra szöszmötölés után a reptérfele vettük az irányt, ahol úgymond sikerült elcsípnünk egy 10 órási járatot, aminek az indulásáig több, mint 2 óra volt. Szóval nem volt mit tennünk, a reptéren vártunk,nézelődtünk,hülyéskedtünk. Ez szép volt mind addig, amíg fel nem tűnt 2 igen ismerős arc,és egy seregnyi  tinilány ugyan is...

Kórház.

Majd bejött Viki.
Először nagyot néztem, amikor megláttam. El is feledkeztem róla, hogy kórházban vagyunk, és felsikítottam.
-VIKIII!
-Cssh! - csitítgatott. Igaz sikertelenül.Láttátok volna az arcát. - Nem szóltam semmit, csak kitört belőlem a nevetés.
-De bolond vagy! - mondta majd Ő is nevetésbe tört ki ;D
A jókedvünket, egy fiatalabb, de annál mogorvább nővérke szakította meg. Mary-nek hívták, legalábbis ezt sikerült leolvasnom a névtáblájáról.
-Kérem! Maradjanak csendben! Vannak itt igazi betegek is, akiknek pihenésre van szükségük!- mondta majd kiviharzott a szobából.
Vikivel csak egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Persze ez nem ilyen Hihihi-s nevetés. Hanem az úgynevezett diszkrét kacajunk.
-Maradj már! - nyögte ki vigyorogva.
-Jó, jó! Majd a párnába fúrtam a fejem, hogy ne hallatszódjon a nevetésem.
Pár perccel később, sikerült mindkettőnknek lenyugodni, és sikerült normális beszélgetésbe kezdenünk.
-Na pontosan hogy is állsz John-nal? - kérdezte Viki óriási mosollyal az arcán.
-Hogy-hogy, hogy állunk? Ugyanúgy, mint ami előtt idekerültem volna. Külön vagyunk.Hisz Ő együtt van Bree-vel. - mondtam flegmán. De van egy jó hírem is! - mondtam lelkesen.
-Mi az? - nézett kíváncsian.
-Megismerkedtem Aaron-nal- mosolyogtam.
-Tessék? - meresztette rám a szemeit.
-Melyik részét nem érted? - kérdeztem egy grimasz kíséretével.
-Talán azt, hogy ki azaz Aaron?! - és felhúzta a szemöldökét.
-Hát. Tudod mit? Elmesélem az egészet, de ne szakíts félbe! - mondtam.
Csak bólogatott.
-Szóval miután elrohantam otthonról apához mentem, aki felöntött a garatra és mindent a fejemhez vágott. Nem bírtam sokáig. Sírva rohantam el tőle, és ekkor ütöttek el Lilly-ék. Pontosabban Lilly, July és Aaron.
-Aham.. Aham.. Akkor most kivel, merre hány méter?
-Hát.. Perpillanat senkivel, semerre..
-De John volt bent nálad, beszéltél vele? - kérdezte türelmetlenül.
-Volt bent, de sokra nem jutottunk, mert összevesztünk..
-Miért?
-Hát, hogy ne mondja, hogy szeret, ha Bree-vel van.
-I D I Ó T A ! - kiáltott rám..
Csak néztem rá. Nem értettem mi baja van.
-Ez meg mi volt? - meresztettem rá a szememet.
-Az, hogy hülye vagy!
-Várjunk csak! Te most John pártját fogod? - akadtam ki. O.o
-Nem! nem fogom senki pártját sem! - és csak forgatta a szemeit.
-De elmondanád, hogy mi bajod van?!
-Szerinted John miért jött utánad? - Ne légyszíves, ne válaszolj!
-Ugyan! Minek jött volna? Annyi vita és csalódás után.. Nem hiszem, hogy szeretne. - csuklott el a hangom.
-Jajj, te! - mondta majd megölelt.. És a hír, amit ezek után közölt velem, teljesen letaglózott, mivel...

Rémálmok.

Khm.. Khm.. -krákogott.. - eltoltam magamtól Aaront..
-Ez meg mi?!- akadt ki..
-Mi lenne? - kérdeztem, és intettem Aaronnak, hogy menjen ki. Mint látszott értette. - Inkább magatokra hagylak titeket, később visszajövök! Csáó! - hadarta el, majd kiment.
-őő. Mi van veletek? - kérdeztem, és reménykedtem benne, hogy sikerül az előbb történt dolgokról elterelni a szót, de nem jött be..
-Gábi! Ne tereld el a szót! Tudni akarom, hogy mi volt ez!
-Hát.. - kezdtem volna bele a mondandómba, de Lilly folytatta a sajátját.
-Láttad volna John arcát, amikor kijött..
Csak egy grimaszoltam, gondolom nagyon önelégült fejet vághattam, mert ezután jött egy kisebb fejmosás.
-Mi lenne, ha válaszolnál is? - förmedt rám.
-Igazából.. Semmi! - vágtam rá.
-Neked 1 csók semmit sem jelent?! - majd összefonta a két kezét, és szigorúan nézett..
-De!.. az nem úgy történt, mint ahogy gondolod! - forgattam a szemem.
-Még is hogy?!
-Ugye kimentél, és bejött John.. Először meg akart csókolni, de nem hagytam Neki, és szóba hoztam Bree-t, és elkezdtünk veszekedni.. Majd bejött Aaron.. Ki akart menni, de nem hagytam és John-t "dobtam" ki, de előtte adtam Neki egy pofont.. - Mikor kiment, akkor nem bírta megállni és neki ment Aaronnak..
-Ezek után Aaron karjaiba rohantál? - húzta fel a szemöldökét.
-Ugyan Lilly! - Tudod, hogy nem ilyen vagyok! - estem Neki.
-Akkor mi volt az a kisebb akció, amire bejöttem?
-Ah! Az, hogy Aaron ajándékot hozott kárpótlásul. Először nem akartam elfogadni, de utána engedtem Neki. - mad köszönet képen egy puszit akartam adni, erre Ő lekapott.. - röviden ennyi. - sóhajtottam fel.
-Na de most ugorjunk. Mi van veletek?
-Semmi.. - nyögte ki nagy sokára.
-Hogy, hogy? Ezt nem értem..
-Ezen mit nem lehet érteni?!
-Jó, bocsánat, hogy meg mertem kérdezni.. - mondtam flegmán.
-Hagyjuk! Most inkább megyek, majd holnap is jövök. - mondta és már majdnem kiment, amikor utána kiabáltam.
-Várj! - Nem mehetek? - kérdeztem meglepődve.
-Nem! - kiáltott vissza az ajtóból, majd elment.
Csodás! Már megint egyedül.Végül is.. Ennek most örültem, mert így mindent átgondolhattam. Elmerengtem a gondolataimban. Majd egy kis idő után feleszméltem. - Elhatároztam, és megfogadtam magamnak, ha John így akkor én is.. Nem fogok rávárni! Majd a jövőmet kezdtem tervezgetni, legalább is próbáltam, az elkövetkezendő 4-5 évet.
A terveim a következők: Először is kikerülni a kórházból, majd hazautazni Budapestre(!) és beiratkozni az egyetemre. Persze ez még kérdéses, hogy Magyarországon vagy az Egyesült Királyságban. Majd elválik. Mint az is, hogy hogyan folytatom tovább.. "Egyedül" álló tinimamiként? - ez még a jövő zenéje.
Szóval csak Eli és a jövőm..- Egy kicsit még gondolkoztam az elmúlt 2 évemen, majd elaludtam. - Nem mondanám, hogy édes álmok "gyötörtek" volna..
Mindenféle  marhaságot álmodtam. De a legfurcsább az, hogy emlékeztem is rájuk, pedig nem szokásom.. -Többek közt: A szomszédom a fürdőben megfojtotta anyát, vagy hogy autóbalesetben meghaltam. De a legrosszabb viszont most jött.. Szirénázásra lettem figyelmes. Ahogy erőm engedte rohantam az ablakhoz, hátha meg tudom, hogy mi történt. Egyik pillanatról a másikra szapora léptekre és kiabálásra figyeltem fel. Mint a filmekben, amikor egy súlyos sérültet hoznak. Ez is olyan volt.. Erőt vettem magamon, majd kimerészkedtem a folyosóra, és megpillantottam Johnt a hordágyon feküdni, eszméletlenül.
Hisztérikus sírás tört rám. -Ne! Nem! Ez nem lehet! - kiabáltam fulladozva.. - majd arra eszméltem, hogy valaki rázogat és szólogat.
-Kisasszony! Kisasszony! - mondta egy szelíd hang.
Lassan kinyitottam a szemem, de eszembe jutott az álmom és majd ki ugrottam az ágyból.
-Kisasszony! Nyugodjon meg! Rosszat álmodhatott! - mondta a nővérke miközben próbált lefogni.
-Nyugalom! - mondta még egyszer majd megsimogatta a hátam.
-Ez biztos? - néztem rá kétségbeesetten.
-Igen! Nyugodjon meg! Ha ilyen állapotban van, akkor nem engedhetjük haza. - mondta.
Nem tudtam, hogy mit mondjak.. Azt sem tudtam, hogy most mi van. Álmodom még mindig? vagy ez a valóság?
-Remélem sikerült megnyugtatnom! Mielőtt elfelejteném, kint vár a barátnője. - mosolygott.
-Barátnőm? Ilyenkor? - néztem rá értetlenül.
-Igen! Bent aludt a kórházban. - mondta kedvesen.
-Behívná? - kérdeztem bizonytalanul.
Persze kedveském! - mondta majd kiment, és bejött Viki.

Viszlát Gábi! [John szemszöge]

Megcsörrent a telefonom. Gábi gyorsan kivette zsebemből, hogy megnézzük ki az. Az anyukája volt. Nagyon meglepődött. Nem akarta, hogy felvegyem. De mindegy is volt, mivel Viki kihúzta szobából, én pedig felvettem a telefonom...
Teljesen elhűltem a híreken.Megtudtam, hogy Elison korházban van.. Ez lesokkolt, de a legjobban az, mint látszott Gábi nem mondta el. Milyen szülő az ilyen? - Jó! Ne érsetek félre! Tudom, én is nagyon keveset vagyok Elivel.. Na de ...
Pár másodperccel később Gábi visszajött a szobába. Nem igazán tudtam jó képet vágni hozzá. Először mosolygott, de utána látta, hogy nincs minden rendben..
Mint látszott rajta kezdte gyanítani, hogy tudok valamit. De még is játszotta a hülyét.. Nagyon összevesztünk.. A vitánkra Ed és Viki is besiettek. Elhűlve figyelték az eseményeket.
-Jaj! Gábi! Ugyan már! Ne színészkedj! Nem áll jól... -vágtam a fejéhez
-Miről beszélsz?! - nézett rám kérdően.
-Úgy tudom, hogy nagyon is jól tudod.. - mondtam
-Csak annyit tudok, hogy kórházban van - mondta maga elé bambulva..
-Igen.. És ezt nem kellett volna közölni velem?! - förmedtem Rá.
Viki is bekapcsolódott a szóváltásunkba.,
-Most komolyan Gábi! Még nem mondtad el Neki?!  - akadt ki rá Viki.
Miután sikerült így összevesznünk Gábi megint megfutamodni készüt, de nem hagytam Neki.
-Ne csináld már! Mire mész azzal, ha elfutsz a problémáid elől?! - Semmire.. Úgy is megtalálnak.. - mondtam.
-Tudod mit?! Inkább megfutamodom! - mondta majd az ajtó fele vette az irányt, és amikor kinyitotta Bree és Ariana állt ott.
-Nagyot nyeltem, és felkészültem a lehető legrosszabbra. Nem tudtam, hogy mi fog ezután történni. Gábi így is.. Hogy is mondjam? Kicsit őrült. És  most ilyen lelkiállapotban.
Legnagyobb meglepetésemre nem csinált semmit. Egy kisebb szóváltásba keveredett Bree-vel:
-Hát te mit keresel itt?! - kérdezte Bree Gábitól.. -Ja..és hol van Johnnym? Mivel ő az enyém.. Csak is az enyém. - tette hozzá.
Csak néztrem, hogy hol él ez...
-Tudod.. Én sem tudom mit keresek itt.. Jó, bánom is Én! Tőlem lehet a Tied vagy akárkié. - mondta majd fogta magát és elment...
-Ő miért van még mindig itt? - kérdezte Ariana Vikire mutatva.
Ed egy grimaszt vágott, majd próbálta visszafogni magát, hogy ne hogy olyasmit mondjon, amit nem kellene. Ezt próbáltam Én is Bree-vel szembe.. Nagyon nehézkesen ment..
Csak ez a mondta visszhangzott a fülemben:
-Hát te mit keresel itt?! Ja..és hol van Johnnym? Mivel ő az enyém.. Csak is az enyém.. - Tudod.. Én sem tudom mit keresek itt.. Jó, bánom is Én! Tőlem lehet a Tied vagy akárkié..
-Johnny! Hahó! - szóligatott Bree.
-Igen tessék.
-Na akkor megígéred?
-Mit?! - meresztettem rá a szemeimet.
-Hát azt, hogy soha többet nem beszélsz ezzel a szerencsétlenséggel? - nyávogta..
Elegem lett belőle.. Szóval megkértem Vikit, hogy hívjon 1 taxit nekik.. Addig Eddel megpróbáltuk megértetni vlük, hogy nem lrdekelnek minket, és hogy csak barátok lehetünk. Ariana megértő volt, de ez nem mndható el Bree-ről.
-John Grimes! Ezt még megbánod! - mondta majd lesiettek a taxihoz, ami értük jött..
-Huhh. Ezt is megétük - mondta Ed mosolyogva.
-Mit? - kérdeztem tőle.
-Sikerült lekoptatnunk őket.  - vigyorgott.
-Igaz. - mondtam majd egyet pacsiztunk Eddel.
-Öhm! Fiúk bocsi, hogy megzavarom, ezt a jókedvet, de Gábival mi lesz? - kérdezte Viki idegesen.
Nem tudtam, hogy mit mondjak. Szívem szerint rohantam volna most azonnal utána, de tudom, hogy nem hallgatott volna meg. Végül is.. Megértem, hogy miért..
-Holnap megkeressük! - mondtam.
-Ez jó ötlet. - kontrázott Ed.
-Szerintetek, jól van? Vagy is.. - kezddett rá Viki.
-Nyugi! csak nem csinált semmi hülyeséget. - próbálta nyugtatni Ed..
-De mi van ha igaza van.?. Tudjuk, hogy milyen. - mondtam aggódva.
-Gyerekek! Nyugi! Biztos nincs semmi baja! -jelentette ki Edward.
Hát ez nem jött be..
A tv-t néztük, addig amíg nem csörrent meg Edward telefonja..
Szóval volt egy szűk órányi pihenésünk.
-Amikor Eed letette a telefonját nem tudtam eldönteni, hogy mi van. Láttátok volna az arcát. Az egyik pillanatban mintha megnyerte volna az ötöslottót, a másikban pedig, mintha valaki meghalt volna.
-Na mi az? Ki volt az? Mi történt mondj már valami! - sietettem.
-Edward! Ne csigázz! MONDJAD MÁR! - sürgette Viki is.
-A jó vagy a rossz hírrel kezdjem? - kérdezte.
-A jóval! - vágtuk rá egyszerre Vikivel.
-Lilly hívott! Hoy sikerült megszöknie! - ujjongott Ed.
-Ez nagyszerű! - mondta Viki.
EZ tényleg tök jó, de mi a rossz hír? - kérdeztem
-Nyugi John! - nyigtatott Ed..
-Ha nem bökött ki, akkor nem sokáig leszek higgadt..- mondtam.
-Gábit elütötték..
-Tessék?! - kiáltottam fel.
-Nyugi John!
-Edward! Te normális vagy?! - kiabált rá Viki.
-Persze! Nyugi! Nyugodjatok le! Hisz végig sem mondtam..
-Akkor mire vársz? -kérdeztem karba tettr kézzel.
-Jó! jó! Na szóval elüttötték, de jól van.. Azaz északára majd bent tartják, de magához tért és elvileg minden oké.
Nem szóltam semmit. A kocsi kulcsot kezdtem keresni, amit meg is találtam majd pár perc múlva indultunk a kórházba. 10 perccel kéősbb már a krház parkolójában voltunk.
Berohantam a korházba mögöttem Ed és Viki is. A recepciós hölgy eligazított és Gábi szobájához mentem.
Viki leült a váróban. Ed  megkért 1 nővért, aki kihívta a szobából Lillyt.Majd a folyosón beszélgettek... Én erőt vettem magamon és bementem Gábihoz.
-Annyira édes volt. Feküdt az ágyon.. Bár amikor megpillantott nem mondanám, hogy örült..
Megakartam csókolni, de nem hagyta.. Majd ott folytattuk a vitát, ahol abbahagytuk. Nem engedte, hogy elmondjam, hogy nincs többé Bree.. És most jött a hidegzuhany.. 1 fiú lépett be a szobába.. Csak úgy csorgatta a nyálát..- nagyon irritált..
Mint látta nincs minden rendben.. Kiakart menni, de Gábi marasztalta..
-Már értelek! Látom sikerült beújítanod. Igazán gyors voltál. Csak gratulálni tudok.. - mondtam gúnyosan, miközben végig mértem a gyereket..
Ezt viszont már Gábi sem tűrte.. Adott egy pofont..
Hát jó.. Én nem fogok könyörögni Neki a végtelenségik ha ő így, akkor én is úgy.. - döntöttem el magamban..
-Szerintem, magatokra hagylak! - mondta a srác, aki ennek mind a szemtanúja volt..
-Felesleges.. - mondtam  lenézően, majd fogtam magam és elmentem. De kifele menet még kéztetést éreztem, hogy neki menjek a fiúnak...
Mikor kimentem Ed és Lilly befejezték a beszélgetésüket..
-Minden rendben?! - kérdezte Lilly
-Hagyjuk!. - nyögtem ki, majd kimentem a kocsihoz, és megvártam Edet.
10 perccel később Ed kijött. Ő is hasonló kedélyállapotban volt, mint Én..
-Am Viki nem jön.. -  mondta ..
Majd elindítottam a kocsit és hazamentünk.

Viszlát John!

Ránéztem a telefonomra. Ismeretlen szám. Nem tudtaam, hogy felvegyem-e..
-Csörögsz. Nem veszed fel?  - kérdezte Lilly
-Nézd! - toltam az arcába a telefont.
-Magán telefonszám?!
-Mint látod..
Mire elhatároztam, hogy felveszem, addigra lecsengett.
-Már nem tudjuk meg, hogy ki volt.- mondta
-Már nem.- és egy mosolyt próbáltam az arcomra erőltetni.
-Kár. -mondta ironikusan.
-Az. -nevettem fel.
Erről ennyit. Mégegyszer megszólalt, megint ismeretlen szám.
-Na jó, add ide! Felveszem Én! - erősködött Lilly.
-Csak tessék! -adtam oda neki a telefont.
Nem is kellett neki több. Felvette és határozott hangon beleszólt.
- Jónapot. Ez nem Gábriella telefonja.
-Jónapot! Igen, az. Ki keresi? - kérdezte flegmatikusan
-Az, most mindegy. Az Ön személyében kit tisztelhetek? - kérdezték.
Ezt onnan tudom, mert ki volt hangosítva a telefon.
-Lilly. Lilly Smith-t.
-Áh! A másik fruskát. - mondták a vonal másik felén - majd kinyomták.
A szám is tátva maradt.
-Hát ez meg?! - háborodott fel.
-Ez.. ez.. - mielőtt folytathattam volna a mondanivalóm bejött a nővérke.
-Kisasszony. Látogatói érkeztek. Beengedhetem őket? - kérdezte aranyos hangon.
-Látogatóim? Nekem? - kérdeztem meglepődve.
-Igen! - mosolygott.
-Miért is ne. Persze! - mosolyogtam vissza, de amint megláttam a látogatóimat, lefagyott a mosoly az arcomról.
-Ti? - kérdeztük Lillyvel egyszerre..
-Lilly? Te itt? - újjongott Edward.
-Mert hol lenne? - kérdeztem flegmán.
Úgy látszott nem hallotta, ezt a "kedves" megjegyzésemet, mert fogta Lillyet és kimentek a szobából. Johnnal kettesben maradtam.
-Jól vagy? - kérdezte aggódóan.
-Szerinted? - kérdeztem és a szememet forgattam.
Nem szólt semmit. Leült az ágyra, és megpróbált megcsókolni, de elhúztam az arcom.
-Erre ott van neked Bree! - vágtam oda.
- Ne légy már ilyen! Tudod, hogy szeretlek! - mondta.
Jól esett ezt hallani. De már nem hittem el neki...
-Na ne mondd..
-Gábi! Hagyd abba a hülyeséged! Nem ezért jöttem.
-Hanem miért? Egyáltalán mit keresel itt?
Nem mondott semmit csak egy nagyot nyelt..
-Te sem tudod igazán. Maradjunk csak a megállapodásunkban!
-Ezt te sem gondolhatod komolyan! - mondta meghökkenve.
-Mint hallod nagyon is komolyan gondolom!
A kezem után kapott, amit rendesen megszorított, majd megcsókolt..
Próbáltam ellökni magamtól. - Tudom.. Furán hangzik, hogy egyik pillanatban még utána sírok, most meg nem viszonzom acsókját, de nem láthatja, hogy nélküle senkinek érzem magam..- kisebb nagyobb sikerrel sikerült is.
-John Grimes! Fele...
Aaron(!) betoppant a szobába.
-Bocsi! Úgy látom zavarok! Majd később visszajövök. - hadarta el.
-Ugyan maradj csak! John épp indulni készült. Igaz?
-Nem igazán! - mondta flegmán.
-De hogy is nem! - mondtam majd kirántottam a kezemet a kezei közül.
-Már értelek! Látom sikerült beújítanod. Igazán gyors voltál. Csak gratulálni tudok.. - mondta gúnyosan.
Nem bírtam türtőztetni magam, ezért "megszaladt" a kezem..
-Szerintem, magatokra hagylak! - mondta Aaron, aki ennek mind a szemtanúja volt..
-Felesleges.. - mondta John lenézően, majd fogta magát és távozott. De kifele menet még, direkt neki ment Aaronnak...
Nem tudtam mit mondani Aaronnak.. Elbambultam..  Az elmúlt percek peregtek le előttem.
-Föld Gábinak! Gábi jelentkezz! - mondta mosolyogva. és közbe megrázott.
-Igen! Öhm. Tessék. Szóltál? - klaptam észbe.
-Vagy úgy tízszer.
-Oh. Bocsi. Telsjesen elmerengtem..
-Persze. Semmi gond. Amúgy nem tudom. Remélem tetszeni fog. - mondta majd egy becsomagolt dobozt adott oda .
-Ezt miért kapom? - kérdeztem
-Bocsánatkérés képp. Nem akartalak elütni.
-Ugyan már! Nem hiszem, hogy a Te hibád. Nem fogadhatom el. - mondtam és próbáltam visszaadni az ajándékot a kezébe.
-Illetlenség nem elfogadni!
-Ez is igaz.. - Hát. Akkor köszönöm! - mondtam. - majd közeledett a puszi adásra, de csók lett belőle...
Egy igazán édes csók, amit Lilly zavart meg...

Ti?!

Lilly,  Kendra, és egy ismeretlen srác, aki eléggé jól nézett ki.
-Bocsi! Bocsi! - nem akartunk elütni! - kjkezdett bele a fiú.
Csak meghökkenve néztem rájuk. -Öhm.. Oké. - böktem ki. Majd minden bevillant, és, hogy Lilly is ott van, ezért felvisítottam.
-Lillyyyy!
Összenéztek és csak nevettek.
-Gábi! úgy látom minden rendben- mondta Lilly mosolyogva.
-Nem teljesen, majd mesélek. Na de Ti, hogy kerültök ide, és Ő ki?  - mutattam a fiúra.
-Ugye, a kávéházi incidens után, ide, Londonba menekültem.. De amikor beakartam menni a házba, megszólalt a riasztó, és a rendőrök bevittek az őrsre.. Később, ahogy megnézték az aktáimat, és az össze silyen dolgot, rájöttek, hogy engem keresnek.. És értesítettek ma gyámügyhivatalt, majd elvittek egy nevelőintézetbe.. Mivel 16 vagyok, emiatt adtak munkát, ahol megismerkedtem  Julyval és Aaronnal. És van egy elképesztő hírem. - mondta
-Várj! Vágtam a szavába..
-Igen?
-Azt mondod, hogy ő itt Kendra?
-Igen, azt. - bólogatott.
-De Őt ismerem, és és..
-Ismeritek egymást? - nézett Lilly kérdően Kendrára.
-Igen, Ő volt az a lány, akiről meséltem, hogy megmentettem..
-Megmentetted?
-Igen, visszahúztam az útra, amikor egy kocsi elé akart ugrani.
-Az te voltál? - nézett rám Lilly nagy szemekkel.
-Igen.. Hosszú.. Majd elmesélem.. De valami óriási hírt akartál mesélni..
-Ja, igen. Kendrának az ikertestvére July!
Rácsaptam a fejemre. -Istenem, hogy ez nem esett le, amikor megmentett..
-De, hogy és mint vagy? - értetetlenkedtem.
-Hát, hogy lehet valakinek ikertestvére? - kérdezte Lilly és egy grimaszt vágott.
-Jó, nem az hanem , hogy.. hogy.. ismerik egym,ást egyáltalán vagy nem vagy mi?
-Sajnos nem ismmerjük egymást.. - szólt bele a beszélgetésünkbe Kendra.
-Hát, ez szörnyű - mondtam elkeseredetten.
-Igen, az.. - mondta - és a padlót bámulta..
-Van egy ötletem! - kiáltottam fel.
-Igen, és mi az? - kérdezték egyszerre.,
-Majd megtudjátok. - mosolyogtam.
-Ez, ez, ijesztő..  Gábinak terve van -nevetett Lilly.
-Nagyon vicces.. - tettem hozzá.
-Gábi? - szólított meg Aaron.
-Tessék? - fordultam oda hozzá.
-Szép név. - mosolygott.
-Nem itt kell udvarolni. - Kuncogott Kendra.
Elpirult. Olyan aranyos volt.
-Hát.. Köszönöm - mosolyogtam.
-Ha már itt tartunk.. Mi van a fiúkkal? - kérdezt Lilly kíváncsian.
Könny lábadt a szemembe, és nagyokat nyeltem.
-Szerintem magatokra hagyunk, hagy beszéljétek meg, és majd visszajövünk később. -mondta Kendra, majd fogta Aaront és kihúzta az ajtón.
-Mi az Gábi? Mi történt még távol voltam? - kérdezte meglepődve, és leült mellém az ágyra.
Megöleltem, majd sírni kezdtem.
-Mi a baj? Ennyire rossz a helyzet? - kérdezte aggódva.
-Szakítottunk Johnnal. - szipogtam..
-Hogy mi? - ugrott fel mellőlem. - hogy és miért? Mi történt? Mesélj el mindent! Azonnal! - követelőzött.
Összeszedtem magam és belekezdtem.
-Ugye, amikor elmentél Evelinnel nagyon összevesztem, de szerencsére megoldottuk a dolgokat. Maj Viki és Kevin hazajöttek Oroszországból.. Legnagyobb meglepetésemre Nővérem és Liam társaságában.. Akkor Anya hozzám költözött, mivel apával szétköltöztek.. Apának teljesen elment az esze.. Elison beteg.. És semmi konkrétat nem tudok róla.. És most jön a ráadás.. A fiúk menedzsere nem tűr el mellettük, ezért beújított nekik 2 cafkát..
-Jézus, Isten! - tette a szája elé a kezét.
-Tudom. - mondtam szipogva. Majd megint elkapott a sírás..
- Ez..  Akkor most.. Ed is.. Jajj..
Bólogattam.
-Ne sírj.. Mindjárt megszakad a szívem - mondta és a hátam simogatta.
-De.. Olyan nehéz.. És valahogy ki kell adni magamból..
-Igaz - mondta..
Ezután cska csendben ültünk a szobába, míg meg nem szólalt a telefonom...