Utolsó esély!

És..
Igazából nem sokra emlékszem, csak "néhány" dühös arcra és a trágárkodásukra..
-Most komolyan! Normálisak vagytok?! - kiabált Valaki..
-De.. - kezdett volna bele valamelyik iker a mondanivalójába..
Semmi de! Ez a karrieretekbe is kerülhet! Felfogtátok ti ezt?! - John! Megmondtam, hogy ha akarod, hogy Elison-nak anyja legyen, akkor szakítotok.. Nem éltetek az akkori ajánlatommal. - mondta.
Edward Johnra pillantott. Nem értette miről van szó.. John pedig nem szólt semmit csak a kezeit tördelte..
Nos.  - folytatta. Kaptok még egy utolsó esélyt. Ha ezzel sem éltek, akkor..
-Akkor mi lesz?! - szólaltam fel. Csoda, hogy sikerült megállni a két lábamon. - Végül is belegondolva vicces látvány lett volna elvágódni, miközben egy határozott nőt próbálok imitálni..-
-Gábi! - kiáltottak fel egyszerre a fiúk, majd mind a ketten megöleltek.  - szemmel láthatóan nem örült neki..
Majd Ed leült a kanapéra John pedig a hátam mögé állva karolt át.
-Hármat tippelhetsz kincsem - mondta Louis.
Se John se én nem szóltunk semmit. Csak éreztem, hogy John szorosabban ölel.
És most jön az úgymond meglepetés. Nem várt reakcióként Edward szólalt fel az érdekünkben.
-Louis! Nem akarok belefolyni..
-Jobban is teszed. - mondta az imént említett személy..
-De! Nem kéne ennyire "véresre" venni a formát. Nekünk is vannak érzelmeink. Van magánéletünk! Az egy dolog, hogy sztárok vagyunk, de attól normál emberek.
-Hova akarsz ezzel kilyukadni? - kérdezte Edward-öt közben pedig szúrós szemekkel figyelt minket.
-Ezzel arra próbáltam célozni mi lenne, ha megpróbálhatnák. Már annyit szenvedtek! - mondta Ed. - Istenem! Hát nem édes? Kiáll a testvére boldogságáért.
-Tudod mit? - kezdte Louis.. - Vegyük úgy, hogy nem mondtál semmit. Most pedig menj ki. Beszédem van velük.
Edward Johnra nézett, aki bólintott, hogy fogadjon szót, és menjen ki.
-Üljetek le! - mondta Louis és a kanapéra mutatott, amin az előbb Edward is ült.
Nem ellenkeztünk. John elengedett, de egyből a kezem után kapott. Leültünk.
-Nos. Gábriella. Az előbb félbeszakítottál. Most befejezem ha megengeded. - köszörülte meg a torkát Louis. - Szóval, ha szeretnéd felnevelni a kislányotokat, akkor elfogadod az ajánlatomat.
-Miről lenne szó? - kérdeztem megrökönyödve. - eközben John végig a kezemet szorította.
-Ezt az előbbi kis attrakciódat egy kisebb sajtótájékoztatón tisztázni fogod. Majd John bocsánatot fog kérni mindenkitől. És persze a nyilvánosság előtt bejelentitek, hogy mindennek vége.
John még jobban megszorította a kezem. Már zsibbadt. Majd vett egy mély levegőt.
És ha nem? - kérdezte.
-Nem szeretnéd azt tudni. - mondta - majd ördögien kacagni kezdett. - Igazán rémisztő volt.
-De, hogy ne mondjátok, hogy szívtelen vagyok, úgy is itt a hétvége. Használjátok ki! Ez az utolsó, amit együtt tölthettek. - mondta határozottan, majd fogta magát és elment.
Johnra néztem. A tekintetét kerestem. Hiába. Lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta. Nem szólt semmit. Nagy volt a csend. Nagyon is nagy. Fogtam magam és felálltam, hogy körbenézzek merre is vagyunk, de ahogy felálltam John megfogta a csuklóm és az ölébe húzott egy határozott mozdulattal.
-Nem engedlek el! - súgta oda majd megcsókolt. - Már annyira hiányzott a csókja, az érintése.
-Erőt vettem magamon, és megpróbáltam eltolni magamtól.
-Mi az? - kérdezte nagy zöld szemeit rám meresztve.
-Nem akarom, hogy elengedj! - nyöszörögtem, majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Elfordultam, hogy ne lássa, hogy sírok, de gyengéden a bal kezével visszafordította az arcom és letörölte a könnyeimet.
-Szeretlek! - súgta majd egy puszit nyomott az ajkaimra. - Nem tudjátok mit éreztem, amikor ezt kimondta.
-Én is! - súgtam, majd az arcomat a nyakába fúrtam.
Az ölébe ültem, és a nyakát két kezemmel átkulcsoltam. Ő a kezeit alám csúsztatta majd felkapott.
-Hova viszel? - kérdeztem szipogva.
-Ha! - hangsúlyozta ki ezt a szót. HA tényleg ez lenne az utolsó együtt töltendő hétvégénk, akkor használjuk is ki. - mondta és mosolygott. Annyira édes volt. - Igaz, ettől a feltételes módú kötőszótól összeszorult a szívem is..
John hirtelen megállt. Én pedig felemeltem a fejem és körbe néztem. Ismeretlen és kihalt volt a hely. - Amúgy.. Hol is vagyunk? - tettem fel a kérdést..
-Még is mire emlékszel? - kérdezte és kajánul vigyorgott.
-Mire kéne? - kérdeztem vissza és elmosolyodtam
-A repteres incidensig meg van? - kérdezte.
-Nagyjából. - ráncoltam össze a homlokom.
-Hát ennyi is lenne. - nevetett.
- Csak néztem rá. Addig stim, hogy a reptéren futok a sok dühös ember elől, de utána egyből itt vagyok. Bár ez az itt nem igazán tudom, hogy hol van..
Még mindig John-t néztem, aki az előttünk lévő lift hívógombját nyomogatta.
-De, hogy kerülünk ide? És még hol van ez az ide? - fontam össze a karomat.
-Ez nem fontos. - mondta John. Majd  kinyílt a lift ajtaja. Ő belépett. Én csak néztem rá, még mindig karba tett kézzel néztem rá.
-Na! Gyere már!  - mosolygott. Majd mielőtt a lift ajtaja becsukódott volna beugrottam.
John csak jót nevetett. - Nagyon vicces. - mosolyodtam el, majd közelebb mentem volna hozzá, de a ruhám nem engedte.. A lift ajtaja becsípte a ruhám szélét. - Mindkettőnkből kitört a nevetés. - John közelebb lépett majd segített "kiszabadulni" a "fogságból", aminek az lett az eredménye, hogy szétszakította a felsőm, és egy szál melltartóban és farmerben álltam előtte. Végig nézett rajtam, majd egy nagyot nyelt.
Beleharaptam a szám belsejébe, és figyeltem. Nem csinált semmit. Én viszont nem bírtam tovább türtőztetni magam. Letámadtam. Közben a lift "stop" gombját kezdtem keresni, amit sikerült megtalálnom körülbelül harmadik próbálkozásra.
Mit is mondjak? Ja, igen. Még sosem volt ilyen jó egy 2 perces liftezés, ami egy bő órára sikeredett.. :)

Ezt nem kellett volna.. !

Ugyan is..
Sikerült egy kisebb-nagyobb balhéba kerülnünk a reptéren, de kezdjük az elején, ahogy azt már megszokhattátok.
A gép indulásáig még volt egy szűk óra. Ha már egy órát úgymond végig szenvedtünk, azzal voltam, hogy ez már simaügy lesz. Természetesen nem úgy történt, mint ahogyan azt elképzeltem.
Vikivel azt vettük észre, hogy a reptéren kezdenek emberek gyülekezni. Nem gondoltunk semmire, hisz megszokott, hogy a reptéren ennyi ember van.. Viszont most jön a hidegzuhany.. Pár perccel később erre a kiabálásra lettünk figyelmesek:
OMJ! OMJ! JEDWARD ! ÁÁÁÁÁ! - kiabálta egylány, majd további 30..
Azt hittem ott leszek rosszul. Ilyen nincs.. Egyszer elhatározom magam, hogy a legnagyobb ívben elkerülöm John-t, errefel egy reptéren vagyunk.. Már csak azt remélem, hogy nem Magyarországra jönnek, hisz az lenne csak a hab a tortán..
Gábi! Minden rendben van? - kérdezte Viki megijedve.
-Persze.. Minden oké! - mondtam gúnyosan, makd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hülye kérdés volt?
-Nem kicsit!
-És most merre menjünk, hogy ne találkozzatok? - kérdezte a kezeit tördelve..
-Oda! - mutattam a tömegre.
-Oda? - kérdezett vissza és nagy szemeket meresztett rám.
-Igen, oda! - mondtam határozottan, majd a tömeg felé vettem az irányt, de Viki megfogta a csuklóm és visszahúzott.
-Gábi! Biztos vagy te ebben?
-A lehető legbiztosabb! - mondtam és kirántottam a kezem a szorításából.
-Ahogy gondolod.. Ahogy gondolod - mondta majd újra a kezem után kapott. Így karöltve vetettük bele magunkat a tömegbe, aminek a közepén a fiúk baromkodtak.. Láttuk, hogy milyen közvetlenek a fanokkal, és hogy mennyire szeretik őket, de komolyan! Nem játszották meg magukat! Magukat adták! Már tök sök emberrel csináltak képet. Mi egyre közelebb kerültünk hozzájuk. De legnagyobb meglepetésemre, a tmeg nem csökkent, hanem nőtt.. -El sem hiszitek milyen nehéz ennyi örült fan között szlalomozni a cél érdekében..
-Ugye Viki? - kérdeztem, miközben próbáltam hátrafordulni. És itt kezdődtek a bajok, mivel VIkivel elhagytuk egymást, és ugye ilyen tömegnyomorban fel sem tudtam hívni.. Szóval kiabálni kezdtem.
-Viktória! Merre vagy? Viktória! - kiabáltam, bár kár volt erőlködnöm, mivel a sok kis csitri simán elnyomta a hangomat a sikoltozásával..
Végülis Viki ide vagy oda.. Odamegyek John-hoz.. Megpróbáltam nagylevegőket venni. Kisebb nagyobb sikerrel sikerült is.. Majd, olyan 10 perc tolongás után sikerült, a látótávoságába kerülnöm.
Láttátok volna az arckifejezését, mikor megpillantott.. Kicsit vicces volt. (:
-Hey John! Mi az? - kérdezte Ed miközben egy kart dedikált. -Ahogy láttam John próbált visszarázódni a 'szereppébe', de nem igazán sikerült Neki..
Majd körülbelül 5 perc lökdösődés után sikerült Ed kezét megfognom, mikor John egy popsifogós képet csinált az egyik csajjal. -.-"
-Na végre! Ed! - markoltam meg a csuklóját.
Nagyot nézett, majd kettőt pislogott, és elkerekedett a szeme..
-Gábi! Te? Itt?
-Igen.. Mert hol lennék?
-Hát... öhm. Valdd be - vágott bele a saját mondandójába. - Lehet, hogy egy melegebb éghajlatra kívántvolna?
-Mit? - néztem Rá.
-Hogy autogramot jöttél kérni. - vigyorodott el.
-Csak is. - nevettem.
Körülbelül eddig volt minden szép és jó..
Mikor sikerült volna John-hoz lépnem, egy nálam másfél fejjel magasabb csaj arréb lökött, hogy majdnem a földön landoltam.. Úgymond ez még nem is lett volna nagy baj.. De, ami ezek után történt..
John látta, hogy ott vagyok, és látszott rajta, hogy tetszik Neki ahogyan a csajra néztem. Ez az úgynevezett: mindjárt kinyírlak nézés..
Jöttek a képek... Legalább 20 képet csinálhattak, míg nem eljutottak a Gangsta-spózból a mindjárt smárolósig..
Mikor közelebb mentem volna, valaki megragadott hátulról.. Pontosabban Viki volt az.
-Hát itt vagy! - kiabálta
-Mi? - A fülemhez hajolt, majd megint elkiabálta magát:
-MEGVAGY!
-MEG! MEG! Eddig is te voltál elveszve! - mondtam a füléhez hajolva.
-Na beszéltél már Johnnal?
-Nem! Látod azt a nagy állatot? - mutattam a csajra.
-Nehéz nem észrevenni. - nevetett
- Na, az az előbb majd nem fellökött, hogy ő mehessen oda John-hoz..
-Gábriella! - Hagytad magad? RÁD SEM ISMEREK! - kiabálta.
-Én sem magamra! - mondtam, majd megfogtam Viki kezét és John-ék mellé túródtam. Már nem érdekelt semmi, se senki. Egyedül Johnnal akartam beszélni! Pont akkor sikerült odaállnunk, amikor az a debella állat megmarkolta John férfiasságát, mire Ő elpirult, és finoman arréb tolta a lányt.
Hát Nekem sem kellett több.. Fogtam magam és egyenesen lekaptam John-t.. - Most már tudom, hogy nem kellett volna az úgy nevezett közönség előtt.. Késő bánat..-
A boldog, lelkes tömeg átment dühösbe. Nagyon rémisztő, amikor legalább 100 tinilány meg akar fojtani, mert a szerelmét lekapod előttük..
John először nagyot nézett, majd megfogta a kezem és a hátamögé húzott. Épp időben, mielőtt nekem estek volna.. - Mivel nem tudtam mit csinálni, futásnak indultam, ami kár volt, mivel a tömeg fele utánam eredt,  majd sarokba szorítottak..
És....

Reptéren

Mivel közölte velem, hogy John szakított Bree-vel és Ed is hasonlóképpen tett Ariana-val. És ezek után ide jöttek, a kórházba, mivel Lilly elmondta nekik, hogy itt vagyunk. Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy tisztázzák a kettejük közti dolgokat, Johnnak pedig szintúgy, hogy beszéljen velem..
-És ezt csak most mondod?!
-Ugyan mikor mondtam volna?
-Mit tudom én.. - förmedtem rá.
-Most engem akarsz hibáztatni? - kérdezte idegesen.
-Mert ki mást hibáztathatnék? - grimaszoltam.
-Saját magad! Nem tehetek róla, hogy nem voltál képes meghallgatni John-t..
Hát nem nagyon bírtam. Eltört az úgynevezett mécses, és keservesen sírni kezdtem. Szóval még laza egy órát rostokoltunk a kórházban. Majd mikor sikerült lenyugodnom Viki hívott egy taxit, és elmentünk a Gum Tree Hotelba, ahol eredetileg a cuccainkat hagytuk, amikor megérkeztünk Londonba. Egész úton azon járt az eszem, hogy hogy lehetek ekkora szerencsétlen, hogy elküldöm, azt az embert, akit mindennél jobban szeretek.. A gondolkodásban és az ön sajnálatból Viki zökkentett ki.
-Megérkeztünk! - mondta, de nem figyeltem rá, ezért megismételte, majd oldalba bökött.
-Igen? - kaptam észbe.
-Megjöttünk! - mondta majd kirántott a taxiból.
Bebattyogtam a hotelbe. Nem szóltam Vikihez. Nem volt kedvem vele beszélgetni. Magamat marcangoltam  - De Viki nem hagyta annyiban.
-Most komolyan nem fogsz hozzám szólni? - nézett rám fintorogva.
-Haggy békén!
-Ne legyél már ennyire gyerekes! Az Isten szerelmére..
Jobbnak láttam, ha nem szólok vissza, és gyorsan besliccoltam a fürdőszobába.
-Jó, hagylak, úgy látom semmire sem megyek veled! - hallatszott be a kiabalása.
Na végre! Észrevette magát. - Levetkőztem, majd beálltam a tus alá zuhanyozni. Természetesen olyan voltam, mint egy élő-halott, ráadásul magamban beszéltem.Tűnödtem a múlton. Rájöttem, hogy hiába, hisz semmit sem csinálhatok vissza.. Félóra telhetett el amikor belém hasított valami. Kicsit felélénkültem, majd 5 perccel később törülközőbe csavarva rohantam ki Vikihez.
-Téged meg mi lelt? - nézett rám nagy szemeket meresztve.
-Megjött az eszem. - vigyorogtam.
-Ép ideje volt már. - mondta mosolyogva.
-Nekem mondod?!
-Szóval, mit találtál ki? - kíváncsiskodott.
-Hazamegyünk! - mondtam határozottan.
-Melyik hazára gondolsz? - nézett furcsán.
-Budapestre gondoltam. - forgattam a szemem.
-És mikor?
-Most!
-Most?
-Igen, most! - vigyorogtam rá.
-Neked teljesen elment az eszed. Mit ittál?
-Józan vayok, mint látod. Egyszerűen átgondoltam mindent.
-Mindent?
-Igen Viktória. Mindent!
-Szóval elég volt félóra a fürdőszobában?
-Igen.
-Ha ezt hamarabb tudom, akkor bezárlak a fürdőbe, és ha M I N D E N T átgondoltál, akkor engedlek ki. - vigyorgott.
-H A H A! - nagyon vicces. - szóval, hol van a laptopod? - kérdeztem miközben a szememmel a szobát fürkéztem.
-A .. a...
-Azt ne mond, hogy..
-De, a fiúknál van.. - nyögte ki nagy nehezen.
-Hát nincs mit tenni. Az ott is marad legalábbis egy ideig.
-Most szórakozol velem? - kérdezte meglepődve.
-Nem! Komolyan gondoltam.
-Hát jó.. És mit akarsz csinálni?
-Elkészülni és hazautazni. Szóval kövesd a példám. - kacsintottam Vikire.
-Tudod, hogy nem vagy normális? - kérdezte vigyorogva, majd besietett a fürdőszobába.
-Ez nem újdonság - mondtam, majd nyelvet öltöttem. Bár mindegy volt, mivel úgy sem látta.
Míg Viki szedelőcködött, addig összepakoltam a kézipoggyászainkat. Ellenőriztem a  dolgokat. Majd, mikor mindent rendben találtam elővettem a telefonomat, és írtam Evelinnek egy üzenetet, hogy hazamegyünk.
~20 perc elteltével Viki még mindig nem volt kész, én pedig unatkoztam, szóval arra vetemedtem, hogy megnézzem a fiúk twitterjét. Nem bírtam ellenállni a csábításnak. Legnagyobb meglepetésemre már 1 napja nem twitteltek.. Csodás.. Most ezen fogok filózni, hogy még is merre, kivel..
-Hát te meg min gondolkodsz ennyire? - ugrott elém Viki, majd sikeresen kiverte a kezemből a telefonom.
-Francba! Hol van? - kérdeztem dühösen.
-Mindjárt felveszem - mondta, majd a földön lévő telefonom után nyúl, de nem akartam, hogy meg tudja, hogy mit néztem, ezért a keze után kaptam, majd felvettem a telefonom.
-Ez mire jó volt? - kérdezte meghökkenve.
-Tudod, hogy nem szeretem, ha a telefonomhoz nyúlnak..
-Igen, tudom. Bocs.
-Semmi.
Körülbelül negyedóra szöszmötölés után a reptérfele vettük az irányt, ahol úgymond sikerült elcsípnünk egy 10 órási járatot, aminek az indulásáig több, mint 2 óra volt. Szóval nem volt mit tennünk, a reptéren vártunk,nézelődtünk,hülyéskedtünk. Ez szép volt mind addig, amíg fel nem tűnt 2 igen ismerős arc,és egy seregnyi  tinilány ugyan is...