Meglepetések netovábbja..

Még szép hogy fogalmam sem volt, hogy merre visz az utam. Hisz egy taxiban ültem. Méghozzá egy arab sofőrrel, aki nem igazán beszélte jól a nyelvünket.

Nem is tudtam, hogy mit tegyek. Mutogassak Neki, vagy rajzoljak? Nem igazán volt ötletem. Mire összeszedtem magam, addigra leparkolt, kiszállt az autóból, majd kinyitotta az ajtót. Rám mosolygott. Valamit motyogott, de nem igazán értettem.  Mielőtt elmentem volna, gyorsan a csomagtartóhoz ment és kivett egy hatalmas bőröndöt.

Furcsán néztem Rá. De nem értette, hogy miért. Majd beszállt a járműbe, és elhajtott.

Amíg azon agyaltam, hogy hogy lehet ennyi csomagom, hisz a hotelbe még csak egy retikül volt nálam eközben odasietett egy hordár a poggyászaimért. Amíg a kusza gondolataimmal voltam elfoglalva, fel sem tűnt, hogy London egyik leghíresebb és legjobb Hotele előtt állok. A Lanesborough Hotel előtt.

- Kis asszony! – szólított meg a hordár. Fáradjon beljebb. Biztosan Ön Mrs. Wright. – Hogy ki? Elnézést, de  Én Gábriella McLoughlin vagyok. nyújtottam a kezem, hogy bemutatkozzak.

- Én pedig James Hern… - fejezte volna be szegény fiú a mondandóját, ha a szálloda egyik magasabb rangban lévő alkalmazottja hagyta volna.

- Elnézést hölgyem! Szakított félbe minket egy igen szigorú kinézetű hölgy. James zaklatja Önt? – kérdezte? – Látszott Rajta, hogy fel van háborodva.

- Nem! Nem, dehogy is! – Hebegtem.

- Szerencséd volt James! – De csak egyszer kapjalak Rajta. Utána repülsz innen! – mondta a nő.

- Elnézést Mrs. Dywon. Nem fordul elő még egyszer! – mondta James, majd elsietett a poggyászaimmal.

- Ön bizonyára Mrs. Wright. – mondta mosolyogva. – Mit is mondjak. Nem volt valami szép látvány az a mosoly.

- Elnézést, de az Én ne.. – Eddig jutottam a mondandómmal, hisz a hölgy a szavamba vágott, majd megfogta a csuklómat, és a recepcióhoz vezetett.

- Claire! – szólt erélyesen Mrs. Dywon a lányra. – Ahogy elnéztem eléggé meg volt illetődve szegény lány.

- Igen? Mrs. Dywon.  – mondta remegő hangon.

- Nézd Ő, itt Mrs. Wright- Azonnal keresd meg, és add Neki oda a Királyi Lakosztály kulcsait! – parancsolt rá a nő. – Ne mondjam még egyszer! – mondta, szinte kiabálva.

- Azonnal Mrs. Dywon. – Itt is vannak. Elnézést a megvárakoztatásért Mrs. Wright! – mondta a lány, már lassan síró hangon.

- A kulcsok, itt vannak. – adta át a kezembe. – Csak kívülállóként szemléltem az eseményeket.

Először is. Mióta vagyok Én, Mrs. Wright? Másodjára, Királyi Lakosztály a nevemre van foglaltatva London legismertebb Hoteljében? Valami nem stimmel. – Netán itt akar Luis megöletni? –  Azt csak nem, hisz Johnnal nem szegtük meg a szerződést. Igaz, nem is lett volna rá lehetőségünk.

-Hahó. Mrs. Wright. – szolingatott a hölgy.

- Csak Gábi, kérem szólítson Gábinak. – mondtam.

- Nem, azt nem Mrs. Wright. Ez a szállodának egyik alapszabálya. De majd lesz ideje megtanulni az etikettet. Most fáradjon fel a szobájába. – utasított fel Mrs. Dywon.

- Beszálltam a liftbe, ahol James volt.

-  Kicsit sokára sikerült leráznod ezt a vén szipirtyót . – mosolyodott el.

- Hát igen kicsit sokára, de végül sikerült. – mosolyogtam vissza. – Szóval Gábriella McLoughlin vagyok. És te? - kérdeztem.  – Erre elmosolyodott, és végre Ő, is bemutatkozott. James Hernzlich vagyok. – Mire kimondta addigra fel is értünk a lakosztályra, ami a nevemre szólt. És ott várt az eddigi életem legrosszabb meglepetése. Mivel is ..