Utolsó esély!

És..
Igazából nem sokra emlékszem, csak "néhány" dühös arcra és a trágárkodásukra..
-Most komolyan! Normálisak vagytok?! - kiabált Valaki..
-De.. - kezdett volna bele valamelyik iker a mondanivalójába..
Semmi de! Ez a karrieretekbe is kerülhet! Felfogtátok ti ezt?! - John! Megmondtam, hogy ha akarod, hogy Elison-nak anyja legyen, akkor szakítotok.. Nem éltetek az akkori ajánlatommal. - mondta.
Edward Johnra pillantott. Nem értette miről van szó.. John pedig nem szólt semmit csak a kezeit tördelte..
Nos.  - folytatta. Kaptok még egy utolsó esélyt. Ha ezzel sem éltek, akkor..
-Akkor mi lesz?! - szólaltam fel. Csoda, hogy sikerült megállni a két lábamon. - Végül is belegondolva vicces látvány lett volna elvágódni, miközben egy határozott nőt próbálok imitálni..-
-Gábi! - kiáltottak fel egyszerre a fiúk, majd mind a ketten megöleltek.  - szemmel láthatóan nem örült neki..
Majd Ed leült a kanapéra John pedig a hátam mögé állva karolt át.
-Hármat tippelhetsz kincsem - mondta Louis.
Se John se én nem szóltunk semmit. Csak éreztem, hogy John szorosabban ölel.
És most jön az úgymond meglepetés. Nem várt reakcióként Edward szólalt fel az érdekünkben.
-Louis! Nem akarok belefolyni..
-Jobban is teszed. - mondta az imént említett személy..
-De! Nem kéne ennyire "véresre" venni a formát. Nekünk is vannak érzelmeink. Van magánéletünk! Az egy dolog, hogy sztárok vagyunk, de attól normál emberek.
-Hova akarsz ezzel kilyukadni? - kérdezte Edward-öt közben pedig szúrós szemekkel figyelt minket.
-Ezzel arra próbáltam célozni mi lenne, ha megpróbálhatnák. Már annyit szenvedtek! - mondta Ed. - Istenem! Hát nem édes? Kiáll a testvére boldogságáért.
-Tudod mit? - kezdte Louis.. - Vegyük úgy, hogy nem mondtál semmit. Most pedig menj ki. Beszédem van velük.
Edward Johnra nézett, aki bólintott, hogy fogadjon szót, és menjen ki.
-Üljetek le! - mondta Louis és a kanapéra mutatott, amin az előbb Edward is ült.
Nem ellenkeztünk. John elengedett, de egyből a kezem után kapott. Leültünk.
-Nos. Gábriella. Az előbb félbeszakítottál. Most befejezem ha megengeded. - köszörülte meg a torkát Louis. - Szóval, ha szeretnéd felnevelni a kislányotokat, akkor elfogadod az ajánlatomat.
-Miről lenne szó? - kérdeztem megrökönyödve. - eközben John végig a kezemet szorította.
-Ezt az előbbi kis attrakciódat egy kisebb sajtótájékoztatón tisztázni fogod. Majd John bocsánatot fog kérni mindenkitől. És persze a nyilvánosság előtt bejelentitek, hogy mindennek vége.
John még jobban megszorította a kezem. Már zsibbadt. Majd vett egy mély levegőt.
És ha nem? - kérdezte.
-Nem szeretnéd azt tudni. - mondta - majd ördögien kacagni kezdett. - Igazán rémisztő volt.
-De, hogy ne mondjátok, hogy szívtelen vagyok, úgy is itt a hétvége. Használjátok ki! Ez az utolsó, amit együtt tölthettek. - mondta határozottan, majd fogta magát és elment.
Johnra néztem. A tekintetét kerestem. Hiába. Lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta. Nem szólt semmit. Nagy volt a csend. Nagyon is nagy. Fogtam magam és felálltam, hogy körbenézzek merre is vagyunk, de ahogy felálltam John megfogta a csuklóm és az ölébe húzott egy határozott mozdulattal.
-Nem engedlek el! - súgta oda majd megcsókolt. - Már annyira hiányzott a csókja, az érintése.
-Erőt vettem magamon, és megpróbáltam eltolni magamtól.
-Mi az? - kérdezte nagy zöld szemeit rám meresztve.
-Nem akarom, hogy elengedj! - nyöszörögtem, majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Elfordultam, hogy ne lássa, hogy sírok, de gyengéden a bal kezével visszafordította az arcom és letörölte a könnyeimet.
-Szeretlek! - súgta majd egy puszit nyomott az ajkaimra. - Nem tudjátok mit éreztem, amikor ezt kimondta.
-Én is! - súgtam, majd az arcomat a nyakába fúrtam.
Az ölébe ültem, és a nyakát két kezemmel átkulcsoltam. Ő a kezeit alám csúsztatta majd felkapott.
-Hova viszel? - kérdeztem szipogva.
-Ha! - hangsúlyozta ki ezt a szót. HA tényleg ez lenne az utolsó együtt töltendő hétvégénk, akkor használjuk is ki. - mondta és mosolygott. Annyira édes volt. - Igaz, ettől a feltételes módú kötőszótól összeszorult a szívem is..
John hirtelen megállt. Én pedig felemeltem a fejem és körbe néztem. Ismeretlen és kihalt volt a hely. - Amúgy.. Hol is vagyunk? - tettem fel a kérdést..
-Még is mire emlékszel? - kérdezte és kajánul vigyorgott.
-Mire kéne? - kérdeztem vissza és elmosolyodtam
-A repteres incidensig meg van? - kérdezte.
-Nagyjából. - ráncoltam össze a homlokom.
-Hát ennyi is lenne. - nevetett.
- Csak néztem rá. Addig stim, hogy a reptéren futok a sok dühös ember elől, de utána egyből itt vagyok. Bár ez az itt nem igazán tudom, hogy hol van..
Még mindig John-t néztem, aki az előttünk lévő lift hívógombját nyomogatta.
-De, hogy kerülünk ide? És még hol van ez az ide? - fontam össze a karomat.
-Ez nem fontos. - mondta John. Majd  kinyílt a lift ajtaja. Ő belépett. Én csak néztem rá, még mindig karba tett kézzel néztem rá.
-Na! Gyere már!  - mosolygott. Majd mielőtt a lift ajtaja becsukódott volna beugrottam.
John csak jót nevetett. - Nagyon vicces. - mosolyodtam el, majd közelebb mentem volna hozzá, de a ruhám nem engedte.. A lift ajtaja becsípte a ruhám szélét. - Mindkettőnkből kitört a nevetés. - John közelebb lépett majd segített "kiszabadulni" a "fogságból", aminek az lett az eredménye, hogy szétszakította a felsőm, és egy szál melltartóban és farmerben álltam előtte. Végig nézett rajtam, majd egy nagyot nyelt.
Beleharaptam a szám belsejébe, és figyeltem. Nem csinált semmit. Én viszont nem bírtam tovább türtőztetni magam. Letámadtam. Közben a lift "stop" gombját kezdtem keresni, amit sikerült megtalálnom körülbelül harmadik próbálkozásra.
Mit is mondjak? Ja, igen. Még sosem volt ilyen jó egy 2 perces liftezés, ami egy bő órára sikeredett.. :)