Rémálmok.

Khm.. Khm.. -krákogott.. - eltoltam magamtól Aaront..
-Ez meg mi?!- akadt ki..
-Mi lenne? - kérdeztem, és intettem Aaronnak, hogy menjen ki. Mint látszott értette. - Inkább magatokra hagylak titeket, később visszajövök! Csáó! - hadarta el, majd kiment.
-őő. Mi van veletek? - kérdeztem, és reménykedtem benne, hogy sikerül az előbb történt dolgokról elterelni a szót, de nem jött be..
-Gábi! Ne tereld el a szót! Tudni akarom, hogy mi volt ez!
-Hát.. - kezdtem volna bele a mondandómba, de Lilly folytatta a sajátját.
-Láttad volna John arcát, amikor kijött..
Csak egy grimaszoltam, gondolom nagyon önelégült fejet vághattam, mert ezután jött egy kisebb fejmosás.
-Mi lenne, ha válaszolnál is? - förmedt rám.
-Igazából.. Semmi! - vágtam rá.
-Neked 1 csók semmit sem jelent?! - majd összefonta a két kezét, és szigorúan nézett..
-De!.. az nem úgy történt, mint ahogy gondolod! - forgattam a szemem.
-Még is hogy?!
-Ugye kimentél, és bejött John.. Először meg akart csókolni, de nem hagytam Neki, és szóba hoztam Bree-t, és elkezdtünk veszekedni.. Majd bejött Aaron.. Ki akart menni, de nem hagytam és John-t "dobtam" ki, de előtte adtam Neki egy pofont.. - Mikor kiment, akkor nem bírta megállni és neki ment Aaronnak..
-Ezek után Aaron karjaiba rohantál? - húzta fel a szemöldökét.
-Ugyan Lilly! - Tudod, hogy nem ilyen vagyok! - estem Neki.
-Akkor mi volt az a kisebb akció, amire bejöttem?
-Ah! Az, hogy Aaron ajándékot hozott kárpótlásul. Először nem akartam elfogadni, de utána engedtem Neki. - mad köszönet képen egy puszit akartam adni, erre Ő lekapott.. - röviden ennyi. - sóhajtottam fel.
-Na de most ugorjunk. Mi van veletek?
-Semmi.. - nyögte ki nagy sokára.
-Hogy, hogy? Ezt nem értem..
-Ezen mit nem lehet érteni?!
-Jó, bocsánat, hogy meg mertem kérdezni.. - mondtam flegmán.
-Hagyjuk! Most inkább megyek, majd holnap is jövök. - mondta és már majdnem kiment, amikor utána kiabáltam.
-Várj! - Nem mehetek? - kérdeztem meglepődve.
-Nem! - kiáltott vissza az ajtóból, majd elment.
Csodás! Már megint egyedül.Végül is.. Ennek most örültem, mert így mindent átgondolhattam. Elmerengtem a gondolataimban. Majd egy kis idő után feleszméltem. - Elhatároztam, és megfogadtam magamnak, ha John így akkor én is.. Nem fogok rávárni! Majd a jövőmet kezdtem tervezgetni, legalább is próbáltam, az elkövetkezendő 4-5 évet.
A terveim a következők: Először is kikerülni a kórházból, majd hazautazni Budapestre(!) és beiratkozni az egyetemre. Persze ez még kérdéses, hogy Magyarországon vagy az Egyesült Királyságban. Majd elválik. Mint az is, hogy hogyan folytatom tovább.. "Egyedül" álló tinimamiként? - ez még a jövő zenéje.
Szóval csak Eli és a jövőm..- Egy kicsit még gondolkoztam az elmúlt 2 évemen, majd elaludtam. - Nem mondanám, hogy édes álmok "gyötörtek" volna..
Mindenféle  marhaságot álmodtam. De a legfurcsább az, hogy emlékeztem is rájuk, pedig nem szokásom.. -Többek közt: A szomszédom a fürdőben megfojtotta anyát, vagy hogy autóbalesetben meghaltam. De a legrosszabb viszont most jött.. Szirénázásra lettem figyelmes. Ahogy erőm engedte rohantam az ablakhoz, hátha meg tudom, hogy mi történt. Egyik pillanatról a másikra szapora léptekre és kiabálásra figyeltem fel. Mint a filmekben, amikor egy súlyos sérültet hoznak. Ez is olyan volt.. Erőt vettem magamon, majd kimerészkedtem a folyosóra, és megpillantottam Johnt a hordágyon feküdni, eszméletlenül.
Hisztérikus sírás tört rám. -Ne! Nem! Ez nem lehet! - kiabáltam fulladozva.. - majd arra eszméltem, hogy valaki rázogat és szólogat.
-Kisasszony! Kisasszony! - mondta egy szelíd hang.
Lassan kinyitottam a szemem, de eszembe jutott az álmom és majd ki ugrottam az ágyból.
-Kisasszony! Nyugodjon meg! Rosszat álmodhatott! - mondta a nővérke miközben próbált lefogni.
-Nyugalom! - mondta még egyszer majd megsimogatta a hátam.
-Ez biztos? - néztem rá kétségbeesetten.
-Igen! Nyugodjon meg! Ha ilyen állapotban van, akkor nem engedhetjük haza. - mondta.
Nem tudtam, hogy mit mondjak.. Azt sem tudtam, hogy most mi van. Álmodom még mindig? vagy ez a valóság?
-Remélem sikerült megnyugtatnom! Mielőtt elfelejteném, kint vár a barátnője. - mosolygott.
-Barátnőm? Ilyenkor? - néztem rá értetlenül.
-Igen! Bent aludt a kórházban. - mondta kedvesen.
-Behívná? - kérdeztem bizonytalanul.
Persze kedveském! - mondta majd kiment, és bejött Viki.