2011. szeptember 19., hétfő

A kórházban.. már megint


Később..
Anyukám hangját hallottam..És hogy azt hajtogatja, sírós hangján, hogy Ne hallj meg Kislányom!.. Tudod, hogy szeretünk!.. Mi nem akartunk rosszat ezzel.. Visszavonunk mindent.. Találkozhatsz a fiúkkal is! Nem haragszom rád! KÖNYÖRGÖM ébredj fel..
Pislogni kezdtem.. Nagyon megörültek.. Beszélni azaz hörögni kezdtem, de nem értették, hogy mit akarok, ráadásul nem is hagytak beszélni..
Végül rájöttek, hogy a többiek felől érdeklődteem.
Anya elmesélte, hogy Viki jobban van.. Őt enyhe agyrázkodás érte, de bent tartják a biztonság kedvéért.... És a fiúk is megvannak.
Ez nem volt igaz.. Főleg nem Johnra, mert Ő az intenzíven feküdt.. De ezt nekem nem mondták el..
Most pihenj drágám.. Később mindent megbeszlünk! Szeretlek kincsem!-és elment..
Boldogabban azaz abban a tudatban aludtam vissza, hogy jól van mindenki.. és ezek után minden csak jobb lesz..
Délben keltem, akkor is csak azért, mert már ebédelni kellet.. és a nővérke felébresztett..
A délutánom nyugis volt.. Este 6 fele a szüleim és néhány ismerősöm bejött látogatóba. Egész jó volt minden, még este nem jött át Ed és Viki..
Nagyon örültem nekik, elmesélték mi, hogy történt.., hogy Edwardnak megrepedt a felkarcsontja a boruláskor.., Viki kisebb agyrázkódást szenvedett.. Akkor, hogy engem eszméletlenül vérbe fagyva találtak John mellett..
Pislogni kezdtem. Hogy mi?! Akkor.. akkor.. #!?.
Nem értettek..
John nincs jól?!- Akadtam ki..
Hát te nem tudtad? A szüleid nem mesélték?!
Mit?!
Elszörnyedtem a hallottak után.. Rosszul lettem..
Képzeljétek el..
John-t meg kelett műteni.. És a műtét aladt komplikációk merültek fel..És most az intenzíven fekszik..- közölték velem..
Követeltem, mondják meg, melyik kórteremben van! 5 perc győzködés utána közölték velem, hogy 1 emelettel fentebb és ott jobbra.. a 213-as ajtó..
Kitéptem magamból a csöveket és a lépcső felé vettem az irányt.. Persze Ed és Viki megpróbálták megállítani..Az állapotomat tekintve.. De nem jött össze..
Bementem a szobába, ahol feküdt.. Ordítanom kellett, de csak lassan sírni kezdtem..
Ott ültem az ágyán, a kezét szorítva és zokogtam..
Egyszer egy középkorú nő lépett be az ajtón..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése